Szájvízzel lesz teljes a fogmosás

A szájvíz használatával sokkal nagyobb mértékben csökkenthető a fogkő és a fogínygyulladás, mint pusztán a fogkefe és fogkrém segítségével.

Christine A. Charles kifejtette, a szájvíz a száj felületének közel 100 százalékához hozzá tud férni, miközben a fogkefe csupán a fogak felületét tisztítja meg, ami a szájnak mindössze 25 százalékát teszi ki. Még a rendszeres fogmosás és fogselyem-használat mellett is maradhatnak baktériumok a szájban, ugyanakkor ha a fogtisztítás mellett naponta kétszer alkalmazunk baktériumölő szájöblítőt is, azzal mind a fogkő, mind a fogínygyulladás ellen sikeresen vehetjük fel a harcot.
A vizsgálat során a szakemberek 139 fogkővel és fogínygyulladással küzdő felnőttet követtek nyomon, akiket két csoportra osztottak. Egyik részük naponta kétszer fogat mosott és mellette szájvízzel öblögetett is, míg a többiek a fogmosás mellett csupán placebo folyadékot kaptak, és azzal öblítették ki a szájukat. A kísérlet végén kiderült, hogy előbbieknél 26,3 százalékkal csökkent a fogkő mennyisége és 20,4 százalékkal a fogínygyulladás előfordulása. Hat hónap után a valódi szájvizet használók szinte 100 százalékánál csökkent a fogínygyulladás mértéke, míg a másik csoportnál ez csak 30 százalékról volt elmondható.



Dr. Janice Pliszczak szóvivő elmondta, hogy a legtöbb ember kevesebb mint egy percig mossa a fogát, fogselymet pedig csupán 2-10 százalékuk használ rendszeresen. A szájvíz használatával minden esetben hatékonyabbá lehetne tenni a fog- és szájápolást, és számos kellemetlen betegséget lehetne megelőzni.

A tanulmány a General Dentistry című szaklapban jelent meg.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag