+10° - +26°
Nincs front

Újabb dolog derült ki a reggeliről

HáziPatika

Egy új kutatás szerint, ha fogyni szeretnénk, jobb, ha kihagyjuk a reggelit.

Bár korábbi kutatások rendre azt sugallták, hogy a kiadós reggelizésnek fontos szerepe van a fogyókúrázásban, egy a The BMJ nevű brit orvis hetilapban megjelent tanulmány pont az ellenkezőjét bizonyítja. A kutatók ugyanis arra az eredményre jutottak, azok az emberek, akik reggeliznek, a nap folyamán több kalóriát visznek be, mint azok, akik kihagyják a reggelit.

Mindenkinek más reggeli kell. De milyen? Kattintson korábbi cikkünkre!

A Melbourne-i Monash University kutatói 13 korábbi felmérés eredményét vizsgálták meg. Néhány közülük a reggelizés és a testtömegváltozás kapcsolátára koncentrált, míg mások a reggeli és a napi energiafelvétel közti összefüggést vizsgálta. A vizsgálatok részvevői között voltak rendszeres és alkalmankénti reggelizők, akiknek testúlyváltozását több héten keresztül figyelemmel kísérték. Az eredmények elemzése után a kutatók arra jutottak, hogy azok, akik kihagyták a reggelit, átlagosan 0,44 kg könnyebbek voltak. 

Mégsem olyan fontos étkezés a reggeli
Mégsem olyan fontos étkezés a reggeli

Eddig általában azt tanácsolták, hogy a fogyáshoz fontos, hogy rendszeresen reggelizzünk, mivel reggel hatákonyabban égethetjük el a kalóriákat, valamint segít elkerülni, hogy a nap folyamán túlegyük magunkat. A korábbi eredmények felülüvizsgálatával azonban a kutatók nem találtak szignifikáns különbséget a reggeli fogyasztók és reggelit kihagyók között. Ráadásul pedig a reggeli kihagyása nem függött össze azzal sem, hogy az emberek napközben éhesbbnek érezték-e magukat vagy sem.


A tanulmány egyik szerzője, Flavia Cicuttini professzor így nyilatkozott: "A jelenleg rendelkezésünkre álló bizonyítékok nem támasztják alá azt az elképzelést, hogy a reggelizés segítenek az embereknek a fogyásban.'

Forrás: dailymail.co.uk

Párom sok kávét iszik, és reggel éhgyomorra kezdi. Milyen elváltozást okozhat a bélbolyokon, vagy egyáltalán negatív vagy pozitív a hatás?

Kedves Kérdező! Az éhgyomorra fogyasztott reggeli kávé fokozza a sav termelődését az emésztőrendszerben. Próbálja párját rávenni, hogy legalább pár szem kekszet bekapjon kávézás előtt! Üdvözlettel: Balogh Eszter

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag