Őszi ételek: ahogy még sosem próbáltuk

Használja kreatívan az ősz kincseit, és lepje meg igazi különlegességekkel a vacsoravendégeit!

Zöldsaláta körtével, kéksajttal és karamellizált dióval

Elkészítési idő: 15 perc
Hozzávalók 4 személyre
  • 7 dkg rukkola, megmosva, lecsöpögtetve és leszárítva
  • 7 dkg galambbegysaláta, megmosva, lecsöpögtetve és leszárítva
  • 1 nagy Alexander körte, kimagozva és kockákra vágva
  • 15 dkg márványsajt vagy hasonló kéksajt, összemorzsolva
  • 4 dkg cukor
  • 8 dkg dióbél
  • 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 2 evőkanál málnaízű balzsamecet
  • 1 csipet só
  • frissen őrölt fekete bors
A kétféle salátát a körtével és a sajttal összeforgatjuk. Serpenyőben a cukrot megkaramellizáljuk, és a diót beleforgatjuk. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd a salátára szórjuk. Az olívaolajat a balzsamecettel, a sóval és a borssal összekeverjük, majd a salátára locsoljuk. Azonnal tálaljuk.

Zöldsaláta körtével, kéksajttal és karamellizált dióval

Zöldsaláta körtével, kéksajttal és karamellizált dióval

Sütőtökös rakott burgonya

Elkészítési idő: 1 óra 20 perc

Hozzávalók 6 személyre
  • 1,5 kg burgonya
  • 1 evőkanál só
  • 2 evőkanál olaj
  • 20 dkg sajt vagy tofu, lereszelve
  • 30 dkg sütőtök, lereszelve
  • 1 evőkanál olaj
  • fél mokkáskanál reszelt szerecsendió
  • 2 dl joghurt
  • 15 dkg zsemlemorzsa
A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük. Melegen meghámozzuk, felkarikázzuk, és a felét olajjal vékonyan kikent tepsi aljára terítjük. A sütőtököt az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a tofut vagy a sajtot, a szerecsendióval ízesítjük, majd a burgonyára kanalazzuk. A burgonya másik felét rárétegezzük, a tetejét a joghurttal meglocsoljuk, és a zsemlemorzsával megszórjuk. A tepsit 180 °C-ra előmelegített sütőbe (légkeveréses sütőben 165 °C) toljuk, és 30 perc alatt megsütjük.

Almás köleskása

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre
  • 1 bögre (2,5 dl) köles
  • 1 vaníliarúd
  • 1 l tej
  • 2 nagy alma, meghámozva, kimagozva, kis kockákra vágva
A kölest vaníliával ízesített tejben puhára főzzük. Azután az almakockákat beleforgatjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. Közben az alma is kissé megpuhul.

A receptek a Nők Lapja Egészség októberi számában jelentek meg.

Kedves Doktor Úr! Az Anyám gyermek orvos volt . Jelenleg 84 éves és Pro Famíliás receptjei vannak. Sajnos ebből kifolyólag használja is Őket ír magának minden fajta gyógyszert.Pl.: Xanax 3*1, vérnyomás csökkentők 2-3vagy három fajta, Lertazin ezt néztem most meg minek-:), gyomornedv segítő, memoril, rengeteg hashajtó, szemcseppek, orrcsepp,ízületeire Meloxep és sorolhatnám jelzem van házi orvosunk is de Őt ez nem érdekli. Elmentünk a bőrklinikára ( viszketős bőrbetegsége van, hogy úgy kikaparja, hogy vérzik)Szegedre ott kijelentette hogy Ő gyógyszerezi magát, és lehetett mert ugye protekcióval mentünk. Szeretném Önt megkérdezni, hogy egy orvos hány éves koráig gyógyszerezheti így magát mert ez félelmetes így. Köszönöm a válaszát előre is. Üdvözlettel:Bugyi Katalin

Kedves Hölgyem! Sajnos tudomásom szerint ilyen szabályzás nincs. Talán bíróságon keresztül lehetne eltiltani őt a gyógyszerfelírás jogától, ha a beszámíthatatlanságát hitelt érdemlően bizonyítani tudná, dehát nem hiszem, hogy ez megoldás és egyáltalá...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt kezdetben erősebben, majd változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag