szivderitok A Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai felügyeletével

A kardiológia is a járvány vesztese lett

A szívbetegségekre vonatkozó kivizsgálások és kezelések száma csaknem kétharmadával esett vissza 2020 tavaszán az egy évvel korábbiakhoz képest - áll egy januárban publikált tanulmányban. A jelentős csökkenésért a koronavírusjárvány egészségügyi ellátórendszerre gyakorolt hatása tehető felelőssé.

Egészen pontosan 64 százalékkal kevesebb kardiológiai vizsgálatot végeztek 2020 márciusa és áprilisa között az 2019-es év azonos időszakához képest. A hirtelen bekövetkezett, jelentős visszaesés az összes régió egészségügyi ellátórendszerében megfigyelhető - derült ki a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) által végzett felmérésből. A világjárvány első hulláma miatt 718 ezer kardiológiai kivizsgálás maradt el a megfigyelt két hónap alatt - írják a tanulmány szerzői.

A felmérésben különböző kardiológiai vizsgálatok gyakoriságát figyelték meg, például az szívultrahang-vizsgálatét, az angiográfiáét és a terheléses EKG-ét. A kutatók szerint a csökkenés nem csupán az ellátórendszerekhez való nehéz hozzáférés miatt következett be.

Különösen a hosszabb ideig tartó kardiológiai vizsgálatok száma csökkent jelentősen.
Különösen a hosszabb ideig tartó  vizsgálatok száma csökkent jelentősen. Fotó: Getty Images

Az IAEA szerint a kivizsgálásokban tapasztalható csökkenés "leginkább azért fordulhatott elő, mert a páciensek féltek attól, hogy a kórházban, a teszt során elkapják az új típusú koronavírus-fertőzést, valamint azért is adtak kevesebb időpontot a betegeknek, mert két páciens között a korábbiakhoz képest is sokkal szigorúbb fertőtlenítési protokollt kellett betartani a rendelőkben. A fertőzéskockázat csökkentése érdekében azokat a vizsgálatokat is mellőzték, amelyek során fokozott aeroszolképződés valószínűsíthető."

A kutatásban azt is kimutatták, hogy az egészségügyi személyzet számára biztosított személyes védőfelszerelésekből is hiány volt tapasztalható az ellátóközpontok 22 százalékában, ami szintén megnehezítette a kivizsgálások lefolytatását. 

A kutatást 108 ország 900 egészségügyi intézményének visszajelzései alapján folytatták le A vizsgálatban részt vevő országok közül a 4 legalacsonyabb nemzeti jövedelműben a kivizsgálások száma még meredekebben, 81 százalékkal zuhant.

Mi lehet veszélyes?

Azt is kimutatták, hogy különösen a hosszabb ideig tartó vizsgálatok száma csökkent jelentősen, valamint azok a vizsgálatok is visszaestek, amelyek a betegekre nézve fokozott fertőzésveszéllyel jártak volna. A terheléses EKG-vizsgálatok száma például 78 százalékkal csökkent, hiszen ekkor a páciens izzadságcseppei, a kilélegzett levegőben lévő apró nyálcseppek nagy valószínűséggel kijutnak a rendelő légterébe.

A szívbetegségek már 20 éve a világ vezető halálokának számítanak. Tavaly decemberben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt közölte, hogy ez a betegségcsoport több embert ölt meg, mint eddig bármikor - 2019-ben kilencmillió ember halt bele, és ez a szám 2000 óta kétmillióval nőtt meg. "Nem akarjuk, hogy a szívbetegek kihagyják az időszerű kivizsgálásokat és kezeléseket, vagy hogy olyan súlyos komplikációk alakuljanak ki az elmulasztott vizsgálatok miatt, amelyeket el lehetett volna kerülni" - mondta dr. Michelle Williams, a tanulmány társszerzője, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa. 

Hazai helyzet

A Magyar Kardiológusok Társasága arra kéri a szívbetegeket, hogy tartsák a kapcsolatot a kezelőorvosukkal online vagy telefonon, használják ki ehhez a modern kommunikációs eszközök adta lehetőségeket, ha szükséges, kérjenek technikai segítséget a fiatalabb családtagoktól.

Facebookon is!

A Magyar Kardiológiusok Társaságát elérik a Facebookon is, és feliratkozhatnak a Szívderítő rovat cikkeire a Szívderítő Facebook-oldalának követésével!

Ha rosszabbodik az állapotuk, ne habozzanak segítséget kérni vagy mentőt hívni, ne tartsanak attól, hogy a kórházban megfertőződhetnek - a hazai egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége már megkapta a védőoltását. A krónikus betegek oltása is elkezdődött, akiket behívnak, azok vegyék fel az ingyenes védőoltást, ezzel is csökkentve a megfertőződés és a súlyos betegség kialakulásának kockázatát.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag