Társaságban enyhül a depresszió

Könnyebben kilábalnak a depresszióból és a visszaesés is ritkább azoknál a betegeknél, akik szoros kapcsolatot tudnak kialakítani egy csoport többi tagjával - derítette ki egy új kutatás.

Alexander Haslam és Tegan Cruwys, a University of Queensland kutatói két kísérletet is végeztek depresszióval, illetve szorongással diagnosztizált betegek részvételével. A betegeket két csoportba osztották. Az egyik csapat tagjai hagyományos klinikai csoportterápián vettek részt, míg a többiek valamilyen közösségi programba csatlakoztak (pl. kézimunka-, jóga-, művészeti vagy sportkörbe). Egy hónappal később pedig kérdőíveket töltöttek ki velük.
Bármelyik csoportba került is egy depressziós, ha nem tudott kötődést kialakítani a többiekkel, akkor közel 50 százalékos esélye volt arra, hogy a betegség tünetei nem javultak. Ha azonban valaki a csapat tagjának érezte magát, a depressziós tünetek csak 30 százalékuknál maradtak meg.

"Egyértelműen kijelenthető, hogy a valahová tartozás érzése csökkenti a depressziós tüneteket" - mondta Haslam. "A társas kapcsolatoknak igen nagy szerepe van a betegség kezelésében és a visszaesés megakadályozásában, de eddig úgy gondoltuk, hogy ez csak abban az esetben érvényes, ha közvetlen a kapcsolat két ember között. Most viszont bizonyított, hogy a csoporttudat legalább olyan fontos és hatékony."

Társaságban enyhül a depresszió (Fotó: Europress)

Társaságban enyhül a depresszió (Fotó: Europress)


Meglepő módon, azt nem sikerült kideríteniük, miért működik a csoportok depresszió-megelőző hatása. A szakemberek mindenképpen szeretnék folytatni a kutatást, arra koncentrálva, milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy az egyén valóban a csapat tagjának érezze magát.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag