+5° - +21°
Kettős front

Feldmár: "Aki nem a barátom, az az ellenségem"

Hogyan fordulunk magunk ellen, és betegítjük meg magunkat? Meddig és miben okolható a beteg? Feldmár András pszichológus és Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója beszélgetését a test és az én kapcsolatáról a hvg.hu közölte.

Feldmár András elmondta, hogy Karl Menninger 1938-ban publikálta "Az ember önmaga ellen" című művét, amelyben az önpusztítás impulzusát vizsgálta. Az ő interpretációjában az önpusztítás az életben maradásnak, a túlélésnek, az életösztönnek az egyik variációja. Bizonyos szituációkban megtanuljuk úgy megvédeni, megőrizni magunkat, hogy az agresszív impulzusunkat önmagunk ellen fordítjuk. Fritz Perls a retroflection kifejezést adta ennek a viselkedésnek. Úgy vizualizálta, mintha az egyén egy bástyából csak egy pici lőrésen keresztül látná az ellenséget, íja kihúzva, nyila a másik felé mutat, el akarja találni, meg akarja sebezni, de az utolsó pillanatban mégsem az ablakon keresztül lő, hanem az ablak mellé. A falról a nyíl visszapattan, és őt magát sebzi meg. Menninger és Perls szerint ez a leggyakoribb mechanizmusa annak, ahogy beteggé tesszük magunkat. Minél jobban gyűlölök valakit, annál betegebbé teszem magam, mert megtanultam, hogy az ellenségemet védjem magamtól, ne magamat az ellenségemtől.
Aki nem a barátom, az az ellenségem.

Aki nem a barátom, az az ellenségem.

Büky Dorottya szerint sok spiritualista iskola még gondolkozni sem enged arról, hogy ki a barát, és ki az ellenség.

A pszichoszomatikus fájdalom csillapítása nem egyszerű feladat, hiszen gyakran már a felismerése is akadályokba ütközik. Részéletek!

Feldmár definíciója szerint: "Az a barátom, aki a szívéhez közel hordozza az én érdekeimet. Aki ezt nem teszi, az az ellenségem. Nincs középút. Aki nem a barátom, az az ellenségem."
Büky szerint kérdés, hogy mit kezdjünk a közömbösökkel, akik legfeljebb a helyzetükből adódóan bántanak másokat olykor, vagy legalábbis nem képviselik az érdekeiket, de mégsem tekinthetők ellenségnek.
Feldmár szerint azonban pszichológiailag, pszichoszomatikailag jobb, ha nem engedjük meg magunknak a kvázi neutrális középső kategóriát. Méghozzá azért, mert ebbe a "sem nem ellenségem, sem nem barátom" csoportban elrejthető az is, aki tulajdonképpen az ellenségem, csak nem akarom róla ezt tudni, elismerni, bevallani. Másképp ezt úgy mondhatnánk, hogy akitől mindenből többet akarok, több figyelmet, több mindenfélét, azt szeretem, akitől kevesebb időt, figyelmet, egyebet akarok, azt gyűlölöm. És persze, ez is túlzás, hiszen úgy is csinálhatok, mintha közömbös lennék. De önmagunk karbantartásához jobb a fekete-fehér, mint a sok szürkeség. Jobb a másikban felismerni az ellenséget, és lenyilazni a bástyáról, mint kinyírni önmagunkat.
Forrás: hvg.hu
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban szerdán délelőtt kezdetben még lehetnek napos időszakok, de fokozatosan befelhősödik az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag