A sok munka tényleg tönkreteszi a párkapcsolatokat?

Az általános vélekedés szerint nem férhet meg egymás mellett a karrier-orientált életmód a stabil párkapcsolattal. Erre a kérdésre kereste a választ a legújabb brit kutatás is.

Stabil és kielégítő párkapcsolatot nehezen tudnak kialakítani azok, akik túlságosan a karrierükre koncentrálnak - a legtöbben legalábbis így gondolják.
De feltétlenül be kell-e áldozni a magánéletünket azért, hogy feljebb jussunk a munkahely szamárlétráján, vagy a karrierünkre koncentrálva is boldogok lehetünk a párunk mellett? Az emberi kapcsolatokat vizsgáló, brit Tavistock Institute a Human Relations című folyóirattal karöltve vizsgálta a kérdést.

A kutatásban 285 párt vizsgáltak, rendszeresen követve azok életvitelét, párkapcsolati helyzetét és kedélyállapotukat. Bizonyos párok mindkét tagja rendszeresen túlórázik, és rengeteg szabadidejét szenteli a munkának az előléptetés reményében. A felmérés szerint ezek a párok ugyanakkor a maradék szabadidejükben többet foglalkoznak egymással, így sikerrel kompenzálják a munkára fordított időt. Kimutatták, hogy a karrierorientált emberek egymással szemben táplált igényei is alacsonyabbak - tisztában vannak korlátaikkal, és elfogadják, hogy a munkahely miatt nem tölthetnek egymással annyi időt. Nem sikerült tehát olyan negatív, párkapcsolatot befolyásoló tényezőt azonosítani a kutatás során, amely egyértelműen a munka számlájára írható.

A karrierorientált emberek egymással szemben táplált igényei is alacsonyabbak

A karrierorientált emberek egymással szemben táplált igényei is alacsonyabbak

Ez persze nem jelenti azt, hogy a túlhajszolt életvitelt minden kapcsolat túléli, a túlzásba vitt túlórázásnak ráadásul számos egészségügyi kockázata is lehet. Fennáll a kiégés, illetve a depresszió és más mentális betegség kialakulásának esélye. Azok, akik rendszeresen túlóráznak, és napi 10-11 órát dolgoznak, csaknem kétharmaddal növelik a saját kockázatukat a szívbetegségekre.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +20 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag