+14° - +33°
Nincs front

A pályakezdők számára ez a legfontosabb

A munkahely kiválasztásánál a kellemes munkahelyi légkör a legfontosabb szempont, amelyet a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ - derült ki a Szerencsejáték Zrt. kutatásából.

A Szerencsejáték Zrt. a felmérésben 2019 fiatal felnőttet - főleg végzősöket és frissdiplomásokat, kisebb arányban 30 éven felülieket - kérdezett meg hét különböző szakterületről.

A kellemes munkahelyi légkör a válaszadók 69 százaléka szerint a legfontosabb, míg azt a válaszadók közel fele jelezte, hogy leginkább a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlya számít. A kezdő fizetés nagysága 41 százalékkal csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban az eredmények szerint.

Lényeges az átlátható karrierlehetőség

Ahhoz, hogy egy munkáltató elkötelezetté tegye a pályakezdőket, a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania. A kitöltők 87 százaléka jelezte, hogy teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen, a megkérdezettek 83 százaléka pedig úgy vélekedik, a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke.


Utánpótlás- és gyakornoki program indul

Hogyan lehetek magabiztos egy állásinterjún? Mutatjuk!

A lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve elindította Level UP! nevű utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését. A program 3 éves mentori támogatással segíti az újonnan belépők egyéni karrierútját, a gyakornokok egy éven át heti 20-30 órában szerezhetnek munkatapasztalatot a társaságnál.    

Kedves Doktornő! Harminc éves fiatalember vagyok és "munka váltás témával"fordulnék önhöz. Az első szakmám szobafestő,a második fodrász(alkalmazott) illetve rendelkezem vagyonőri vizsgával is(érettségi,angol alap nyelvvizsga,jogosítvány). Lényegében 22-23 éves koromtól a második szakmámban dolgozom,de úgy érzem már nem vonz ez a szakma(feszélyezve érzem magam a munkában/munkahelyen),de nehezen merek váltani,mert más területen kevés a tapasztalatom illetve a munkanélküliség esete is visszatart!!Főiskolára nehezen/nem tudok bejutni,mert dolgoznom kell és a magas tandíjat sem tudom fizetni.Néhányan azt tanácsolják inkább vállalkozzak,de nincs ismeretem ebben a témában,és a költségek is magasak.Szeretném az idegen nyelvet tanulni,de ezt főként a munkahely váltással tudom elérni(vagyonőri 24-48 munkarend)illetve egy estleges 2 munkahely lehetősége.Vannak munka lehetőségek,szakmákon belül ill. egyéb területeken szintén,de nem tudom hogyan döntsek?Próbálok anyagi és továbblépés(fejlődés)szerint tervezni,ill. már a külföldi munkákon is gondolkoztam. Sajnos anyagilag nem tudok független lenni,így még a szüleim házában élek,bár önálló "terepen". Jelenleg nincs párkapcsolatom,esetleg ez is okoz belső nyomást?? Szeretem a szüleimet,de talán önállósági/leválási problémákkal állók szemben?! Több velem egy korú ismerősöm már "saját" életet él,esetleg már gyermekük is van.! Nem értem mi lehet a probléma ill. megoldás?!Természetes ez a döntésképtelenség vagy valami lelki/pszichológiai probléma okozza a tanácstalanságot??Vagy több megoldandó probléma van?? Néha egy álom világban érzem magam,mintha ez nem is a valóság lenne?!!Kérem segítsen... Köszönöm

Kedves Kérdező! Levele alapján valóban nem éál olyan életformát, mely az ismeretei és az életkora alpján szükséges lenne. Én nem helyelem azt a gondolatot, hogy a szülőről le kellene válni. Inkább felnőtt-felnőtt relációt kellene kialakítani...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett?Változókor

Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett? A gyakran emlegetett változókor sok nőt aggodalommal tölt el. Az ekkor zajló hormonális átállás okozta testi és lelki tünetek - köztük a mérsékelt súlygyarapodás - azonban természetesnek számítanak, ám kis odafigyeléssel enyhíthetők, sőt elkerülhetők.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+26, +33 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a napsütést fátyol- és gomolyfelhők zavarják, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag