Koronavírus: megölelhetjük szeretteinket karácsonykor?

HáziPatika

Európa-szerte gyorsan terjed az új típusú koronavírus-járvány, ezért fontos, hogy karácsonykor is kellő figyelmet fordítsunk a fertőzés elleni védekezésre. Bár ennek egyik legfontosabb eszköze a fizikai távolságtartás, a szakember szerint azonban muszáj vigyáznunk lelki egészségünkre is.

Milyen pozitív hatásai lehetnek egy ölelésnek? Részletek itt.

"Lehet, hogy valaki inkább választja azt, hogy megöleli az unokáját, mert számára az sokkal fontosabb, mint az, hogy fél a vírus okozta veszélyektől" - mutatott rá Goschi Gabriella klinikai szakpszichológus az InfoRádiónak nyilatkozva. Kifejtette, minden ajánlás fontos a mostani súlyos időszakban, erősítve ez emberekben az óvintézkedések fontosságát. Kiemelte ugyanakkor, hogy mégis csupán ajánlásról van szó, fontos ugyanis, hogy a kritikus periódusokban megtaláljuk azokat a megoldásokat a mindennapi élet kérdéseiben, amelyekkel valóban azonosulni tudunk, és amelyek révén másokat megóvva is hitelesen tudunk cselekedni.

karácsony, ölelés, ölelkezés

Karácsonykor érdemes megtalálni az arany középutat a fizikai védekezés és a lelki egészség között.

Fotó: Getty Images

Goschi Gabriella szerint tudatosítani kell magunkban, hogyan viszonyulunk a mostani helyzethez, ezáltal hogyan tudunk úgy ünnepelni, hogy közben az idősebb korosztály is védeni tudjuk. E téren pedig figyelembe kell venni, hogy a biológiai egészség mellett legalább annyira fontos a lelki egyensúly is, amely nem mellesleg immunerősítő hatással is bír.


Beszélgessünk tehát idősebb szeretteinkkel arról, ők hogyan szeretnék megélni a karácsonyt. Nem biztos, hogy számukra éppen a távolságtartás a legfontosabb. Az ölelés már csecsemőkortól kezdve szeretetünk legalapvetőbb megnyilvánulása. Főként az idős családtagok számára sokszor az élet értelmét is jelentheti az unoka ölelése vagy egy csecsemő kézben tartása. Éppen ezért a klinikai szakpszichológus szerint érdemes lehet megőrizni ezeket a gesztusokat, ha ebben mind a két fél egyetért, bármennyire is súlyos legyen a pandémiás helyzet.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+23, +32 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban hétfon délelőtt csökken a felhőzet, napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag