Eljött az ételfüggőség kora, és köze lehet az alkoholizmushoz

Furcsa, hogy a kövér emberekről mindenki azt hiszi, egyszerűen csak kevesebbet kell enniük - míg az alkoholisták esetében világos, hogy kezelésre szorulnak.

A zabálás pszichológiája

A zabálás pszichológiája
Az Archives of General Psychiatry tudományos szaklap hasábjain jelent meg egy új tanulmány, amelyben a Washingtoni Egyetem Orvosi Karán dolgozó szakértők két nagy, reprezentatív mintán végzett kutatást vizsgáltak. Ezekben felnőtt amerikaiakat kérdeztek a családjukban előforduló alkoholizmussal kapcsolatban. Az egyik felmérés 1991-92 között zajlott, míg a másik 2001 és 2002 között.

A kérdések arra vonatkoztak, van-e a családban alkoholista, és emellett a résztvevők elárulták a saját magasságukat és testsúlyukat is, amelyből aztán az elemzések során a testtömegindex könnyen kiszámítható volt a kutatók számára. Az első vizsgálat nem talált kapcsolatot a családi alkoholizmus előfordulása és az elhízás között, ám a tíz évvel későbbi adatok már azt mutatták, hogy a családban alkoholizmust már megtapasztalt személyeknél 30-40 százalékkal nagyobb a valószínűsége hogy elhíznak, mint azoknál, akiknél a családon belül nem volt alkoholista. A nők ráadásul különösen veszélyeztetettek, mivel esetükben ez a kockázati arány 50 százalékra növekedett.

A kutatók szerint a változás oka egyértelműen a bevitt élelmiszerek megváltozásában keresendő, és abban, hogy ezek is olyan agyterületekre és jutalmazórendszerekre gyakorolnak hatást, amelyek valószínűleg a függőségek kialakulásában is szerepet játszanak.

Videó: HáziPatika.com
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag