A mosolygás így csapja be az agyat

HáziPatika

Frank Sinatrától Katy Perryig számos sztár megénekelte már, milyen csodálatos erő rejlik egyetlen egyszerű mosolyban. Feldobódunk tőle, azonnal megváltozik a külső megjelenésünk, illetve általában véve jobban érezzük magunkat tőle a bőrünkben. De vajon mit mond erről a tudomány?

Olasz kutatók szerint Mona Lisa világhírű mosolya sem őszinte. Részletek itt.

Úttörő kutatást folytattak a témában a Dél-Ausztráliai Egyetem tudósai, eredményeik pedig igazolják, hogy a mosolygás valóban képes becsapni az elménket. Magyarán sokkal jobb színben láthatjuk a világot csupán attól, hogy megmozgatjuk kicsit az arcizmainkat. Mint azt az egyetem közleménye megjegyzi, a COVID-19 okozta globális krízis közepette, amikor a szorongás és depresszió előfordulása világszerte riasztó mértéket ölt, ez a felfedezés aligha lehetne időszerűbb.

A mosolygás akkor is hatásos hangulatjavító, ha csupán erőltetjük
A mosolygás akkor is hatásos hangulatjavító, ha csupán erőltetjük. Fotó: Getty Images

Az Experimental Psychology című folyóiratban publikált tanulmány a mosoly hatását vizsgálta úgy az arckifejezések, mint a testtartás érzékelésére. Ehhez egy kísérlet során a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy szorítsanak egy tollat a fogaik közé, így imitálva arcizmaik mosolygás közbeni mozgását. Az így kapott adatok szerint az arcizmok aktivitása mind az arckifejezések, mind a testtartás felismerését megváltoztatja, miközben mindkettő pozitív érzelmeket generál. "Ha az izmaink azt üzenik, hogy boldogok vagyunk, akkor valószínűbb, hogy tényleg pozitívabban látjuk magunk körül a világot" - foglalta össze dr. Fernando Marmolejo-Ramos, a Dél-Ausztráliai Egyetem humán és mesterséges megismeréssel foglalkozó szakértője, a kutatás vezetője.


"Kutatásunk során úgy találtuk, hogy amikor erőltetjük a mosolygást, az stimulálja az amigdalát, azaz az agy érzelmi központját, ezáltal olyan idegi hírvivő anyagok termelődnek, amelyek egy érzelmileg pozitívabb állapotot hoznak létre. Márpedig ebben érdekes lehetőségek rejlenek. Amennyiben be tudjuk csapni az agyat, hogy az ingert boldog behatásként érzékelje, akkor talán felhasználhatjuk ezt a mechanizmust arra is, hogy javítsuk a mentális egészségünket" - tette hozzá a kutató. "Röviden, az érzékelési és motorikus rendszerünk összeköttetésben áll egymással, amikor érzelmileg feldolgozunk egy ingert. A "ha erőltetjük, előbb-utóbb tényleg működni fog" típusú megközelítésnek több haszna lehet e téren, mint gondolnánk.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+9, +17 °C
Minimum:
+4, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt kezdetben itt-ott rövid időre kisüthet a nap, de aztán mindenhol beborul az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag