+13° - +25°
Nincs front

Váláshoz vezethet, ha a nő többet iszik

A legújabb kutatások szerint komoly problémákkal szembesülhetnek azok a házastársak, akiknek különböznek az alkoholfogyasztási szokásaik.

Norvég kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy jelentősen megnőhet a válás esélye azokban a házasságokban, ahol az egyik fél többet iszik, mint a másik. A mértékletes alkoholfogyasztó párokhoz képest például háromszoros a válások aránya azokban a kapcsolatokban, ahol a férj keveset, a feleség azonban az átlagosnál többet iszik.
"Sokkal kisebb a válás esélye, ha mind a két fél közel azonos mennyiségű alkoholt fogyaszt" - nyilatkozta Fartein Ask Torvik, a Norvég Közegészségügyi Intézet kutatója. "Ez nem csak a mértéktelen alkoholfogyasztókra, hanem a teljesen abszinensekre is vonatkozik."

Torvik elmondása szerint az elváltak általában jóval többet isznak, mint a házasok. "Ez egyrészt magának a válásnak köszönhető, másrészt viszont annak, hogy azok akik többet isznak, gyakrabban is válnak el: egyértelmű, hogy a nagymértékű alkoholfogyasztás negatív hatással van a házaséletre."

A alkoholizmus azonban úgy tűnik, nők esetében sokkal jelentősebb válóok, mint a férfiaknál. "A nők alkoholproblémái sokkal inkább kihatnak a családi életre - hiszen így az anya, a háziasszony, a feleség szerepe sérül" - magyarázta Ellinor Major, az intézet mentálhigiéniás osztályának igazgatója. "A férfiak sokkal hamarabb hagyják ott alkoholista feleségüket, mint a nők a férjüket."



Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szaklap februári számában megjelent tanulmány alapját egy 20 000 házaspár részvételével 1984 és 1986 között készült felmérés adta, amelynek során a férfiak és a nők is beszámoltak alkoholfogyasztási szokásaikról és mentális zavaraikról. A tudósok ezek alapján az adatok alapján kiszámították, hogy a résztvevőknek a vizsgálatot követő 15 évben mekkora esélyük volt a válásra.

A kutatók szerint a házasság előtt érdemes megfigyelni, hogy a partner mikor és mennyit iszik. "A mértékletes alkoholfogyasztók segíthetik is párjuk leszokását, de csak akkor, ha mindkettejük célja a hosszú és boldog házasság" - mondta Major. "Természetesen a rendszeresen alkoholt fogyasztók esetében is az lenne a cél, hogy minél kevesebbet igyanak, hiszen a válási mutatók azokban a házasságokban is nagyon rosszak, ahol mindkét fél alkoholista."
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag