Segíthet a gyógyult drogfüggőkön a memória átírása

A memória manipulálása meggátolhatja a szenvedélybeteget a visszaszokásban - állítják kínai kutatók.

Minden droghasználatra emlékeztető élmény (például a cigaretta vagy a tű látványa) visszahozhatja a kellemes hatásra való sóvárgást és a visszaesést. A Science oldalain megjelent tanulmány a megelőzés új lehetőségeit taglalja: a memória újraprogramozásával klinikai körülmények között szét lehetett egymástól választani a kiváltó élményt és a sóvárgást. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a pekingi kutatók módszere a gyakorlatban is működhet.
A vizsgálatban huszonkét volt heroinista vett részt, akik átlagosan 11 éve voltak tiszták. Az egyik csoport bevezetésként drogszedésre emlékeztető videót nézett (mely "kinyitotta a memóriablakot"), a másik tájképeket. Ezt követően tíz perccel a résztvevők újabb képeket, videókat tekintettek meg, melyek a drog használatára emlékeztettek. 180 nappal később megvizsgálták a résztvevők drogra való sóvárgását, és megállapították, hogy abban a csoportban volt erősebb, amelyiknél a bevezető videó is kapcsolatban volt a szerhasználattal.

Az elméletet korábban kísérleti egereken is tesztelték. Mindazonáltal az említett vizsgálatokat még széleskörű klinikai felmérések segítségével kell alátámasztani.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag