Már az ősember is szívott

Az ősemberek hallucinogén növényeket használtak a rituáléikhoz, amelyek fogyasztása után kavargó mintákat "láttak". A jellegzetes motívumokat világszerte barlangrajzok őrizték meg az utókornak.

Az ősember barlangrajzai, melyekről azt hittük, hogy az akkori környezetet ábrázolják, valójában kábítószeres hallucinációkat mutatnak - állítják japán kutatók, miután hasonlóságokat fedeztek fel az évezredes alkotások és a tudatmódosító szert használó mai emberek munkái között.
A Tom Froese, Alexander Woodward és Takashi Ikegami alkotta szakértői trió azt is állítja, hogy az ősemberek tudatosan keresték a megfelelő növényeket, hogy más színben lássák a világot. Az Adaptive Behavior című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberi agy kémiai reakciók miatt hajlamos bizonyos minták látására módosult tudatállapotban.

A 40 ezer éves múltra visszatekintő barlangrajzok mindenhol ugyanolyan motívumokat mutatnak, helyre és környezetre való tekintet nélkül. "A bizonyos geometriai mintázatok előfordulásának gyakorisága a szimbolikus anyagi kultúrában fajunk megjelenésétől kezdve mostanáig hasonló jellemzőket mutat, amit a biológiailag meghatározott hallucinációs tapasztalat magyarázhat meg" - állítják a kutatók. A munkálatok során Froese és kollégái korábbi értekezések eredményeit elemezték újra, melyek különböző kultúrák őslakosainak droghasználatát térképezték föl. Kiderült, hogy a jellegzetes alakzatok úgynevezett "neurális minták", amelyek az emberi agy szerkezetére hasonlítanak, és Turing-instabilitás néven is ismertek.



A kutatók úgy vélik, hogy az ősemberek szándékosan kerestek olyan növényeket, amelyek "spirituális helyre" kalauzolták őket. Az ekkor készült rajzok magasabb szintű lényeggel és jelentéssel lehettek felruházva, mint a többi - éppen ezért ideális eszköznek bizonyultak a rituálékhoz. "Feltételezésünk szerint az önfenntartó dinamika adhat magyarázatot arra, hogy a geometrikus hallucinációkat a többi jelenségnél lényegesebbnek érzékelték, miközben a háttérben meghúzódó idegrendszeri működés a képzeletbeli jelentéstársítás segítését szolgálta, tekintet nélkül a közvetlen környezetre" - állítják a tudósok. "A neurofenomenológia jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy megállapítsa ezen tapasztalatok pontos tartalmát" - tették hozzá.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait