Lassabban fogy a magyar

Többen születtek és kevesebben haltak meg 2016 első tizenegy hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, így mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH szerint tavaly novemberig 85 128 gyermek született, ami 1,4 százalékos növekedést jelent. A halálozások száma 5,4 százalékkal csökkent, 114 407 volt. A természetes fogyás 29 279 fő volt tavaly januártól novemberig, 7 751-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

generációk
Generációk. Többen születtek és kevesebben haltak meg mint egy éve, de a fogyás tovább tart

A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, hétben magasabb volt, mint 2015 azonos időszakában. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április-májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,1 százalékos emelkedés pedig októberben következett be.

A múlt év öt hónapjában valamivel többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban következett be, akkor az elhunytak száma átlagosan 13 százalékkal csökkent az előző évi hasonló időszakhoz képest. Jelentős volt a július-augusztusi 6,4 százalékos visszaesés is.

A születések emelkedése és a halálozások mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015. január-novemberi 37 030-cal szemben 2016 első tizenegy hónapjában 29 279 volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent.

A tavaly januártól novemberig anyakönyvezett 48 920 házasságkötés számottevően, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen házasodtak, mint 2015-ben.

A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február-áprilisi periódusban történt, amikor a házasságkötések kiigazított száma átlagosan 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 15 százalékos visszaesést regisztráltak. Ennek hátterében naptárhatás állt, a megfigyelt időszakban ugyanis eggyel kevesebb hétvége volt, mint 2015-ben, és az augusztus 20-ai ünnepnap is szombatra esett.

Ezer lakosra 9,5 élve születés és 12,7 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 0,8 ezrelékponttal, 3,3 ezrelékre csökkent.

Egy kutatás szerint a munkahely elvesztése erősen növeli a halálozás kockázatát. A szakértők úgy vélik, hogy e jelenséget a stressz vagy a depresszió okozhatja, ami olyan halálozást növelő magatartásokhoz vezethet, mint például a droghasználat. Részletek! 

Tavaly az első tizenegy hónapban ezer élve születésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-novemberéhez képest. A házasságkötési arányszám 5,4 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal magasabb volt a 2015-ösnél - közölte a KSH.

Forrás: MTI 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag