Kiderült, mit csinálnak a tinédzserek a neten

A rádióhallgatás vagy éppen az e-mail egyre inkább a múlté, de komoly változások zajlanak még a közösségi média területén is - egy friss hazai felmérés a magyar fiatalok internethasználati szokásaiba enged betekintést. A kutatás egyes eredményei megdöbbentőek lehetnek az idősebb generációk számára, valamint akadnak aggasztó trendek is a számokban.

A magyar fiatalok 85 százaléka három óránál is több időt tölt naponta az online térben, és ez csak a szabadidős tevékenységekre értendő, a digitális oktatáson felül. A többi között erre derült fény a "Magyar Tinik a Neten 2021" kutatásból: a Be Social digitális ügynökség 2019 után immár második alkalommal mérte fel a hazai fiatalok internethasználati szokásait. Az online felmérésben közel 4700 válaszadó vett részt idén tavasszal a 14-25 éves korosztályból.

Kiderült az is, hogy szabadidejüket legszívesebben a közösségimédia-oldalak böngészésével és chateléssel töltik, míg a barátokkal való személyes találkozások és a családi programok csak ezután következnek a sorban. A legkevésbé népszerű elfoglaltságok listáját a rádióhallgatás vezeti, megelőzve az inkább egy szűkebb réteg kedvelt szórakozását jelentő videójátékozást és a tévénézést. Szintén érdekes kimutatás, hogy a fiatalok 70 százaléka vagy egyáltalán nem kommunikál már e-mailek útján, vagy csak hivatalos ügyintézésre használja ezt a kommunikációs formát.

Digitális bennszülöttként máshogy viszonyulnak a tinédzserek az online térhez, mint az idősebb generációk

Digitális bennszülöttként máshogy viszonyulnak a tinédzserek az online térhez, mint más generációk.

Fotó: Getty Images

Leáldozóban a Facebook

Ami a közösségi médiát illeti, ha csak egyetlen csatornát választhatna, akkor a magyar tinédzserek mintegy 36 százaléka a Messenger, 30 százaléka az Instagram mellett döntene, míg a dobogó alsó fokára felférő YouTube mindössze a megkérdezettek 13 százalékánál élvez prioritást. Arra a kérdésre, hogy mely platformot használják a leggyakrabban, ugyancsak a Messengert és az Instagramot jelölték meg a legtöbben, de a legpopulárisabb oldalak élvonalában immár a TikTok is megjelenik itt, megelőzve a YouTube-ot, a Facebookot és a Snapchatet. A Facebook csökkenő népszerűségét a tinik körében jól tükrözi egyébként, hogy csupán a megkérdezettek nem egészen 5 százaléka tekint rá legkedvesebb, avagy legnélkülözhetetlenebb közösségimédia-oldalaként.

Érdekes adat, hogy saját bevallása szerint a felmérés résztvevőinek közel 44 százaléka szeret tájékozódni, híreket olvasni bármiről, ami csak érdekli, további 31 százalékuk viszont csak szórakoztató jellegű, akár sztárokkal kapcsolatos tartalmakat olvas. Ezen felül a fiatalok mintegy negyedét nem különösebben foglalkoztatják a napi aktualitások. Mindazonáltal a válaszadók több mint felét érdekli a magyarországi politikai helyzet alakulása, átlagosan hat tiniből egy pedig rendszeresen szokott is beszélgetni ilyen témákról a barátaival.

Az erotika is bekúszik az online térbe

Jól látható az eredményekből, hogy a közösségi média egyre fontosabb szerepet tölt be a fiatal generációk életében. Kifejezetten népszerűek például napjainkban az influenszerek, olyannyira, hogy a megkérdezett tinédzserek 30 százaléka maga is szívesen válna híressé ilyen tevékenységgel. Emellett 36 százalékuk boldogabbnak érzi magát a közösségi médiát használva, közel háromnegyedük pedig saját elmondása szerint egyes témákról fesztelenebbül tud chaten beszélgetni, mintsem élőbeszédben.

Óriási kárt okozhat egy nő életében, ha őt ábrázoló meztelen képek, esetleg szexvideók kerülnek fel akarata ellenére az internetre. Részletek itt.

Fontos problémára figyelmeztet, hogy a fiatalok 51 százalékának volt már olyan érzése, hogy zaklatják a közösségi médiában, illetve 14 százalékuknál többször is előfordultak ezzel kapcsolatos negatív tapasztalatok. Ugyancsak 51 százalékuktól kértek már erotikus fotót chaten, és közel 12 százalékuk eleget is tett ezeknek a kéréseknek. A Be Social 2019-es felmérésében ez két mutató még csupán 39 és 7 százalék volt. Idén mindössze a megkérdezettek 23 százaléka válaszolta azt, hogy vele még nem fordult elő hasonló, illetve az ismerősei körében sem hallott ilyen esetekről. A másik oldalról nézve a fiatalok 56 százaléka kapott már erotikus fotót chaten, 34 százalékuk több alkalommal is. Összességében a megkérdezettek 89 százaléka mondta azt, hogy kapott már idegen emberektől chatüzeneteket.


A mai fiatalok négy csoportja

A felmérés eredményeit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón felszólalt dr. Bernschütz Mária generációkutató, az új média használati szokásainak szakértője. Elmondta, hogy érdemes mélyebben belenézni a kutatás adataiba, hiszen a vizsgált korosztály tagjai nem mind egyformák, nem lehet őket egyetlen homogén csoportként kezelni. Éppen ezért a szakember négy különböző kategóriába sorolta a fiatalokat a felmérésből kirajzolódó trendek alapján.

  1. Digitálisan tudatosak (a válaszadók 23 százaléka): jellemzően idősebbek (18-25 évesek), inkább nőies típusok. Ha a tartalmak korlátozásáról, mások tiltásáról van szó, akkor meglehetősen szigorúak. A közösségi médiával szemben ők a leginkább közömbösek, nem tekintenek arra örömforrásként. A Messenger használata mellett náluk a Facebook jobban preferált, mint a többi csoportnál. Online nem igazán olvasnak, kevés influenszert követnek, éppen ezért nem is nagyon jellemző rájuk, hogy influenszer hatására vásárolnának, és ők szeretnének a legkevésbé influenszerek lenni. A politika viszont jobban érdekli őket, mint a többi csoport tagjait.
  2. Offline élménykeresők (17 százalék): családias, barátkozós típus. Ritkán posztol, kevésbé szerkeszti a tartalmait. A közösségi média számára is inkább közömbös. A Messengert használja leginkább. A tévénézés, rádióhallgatás, online portálok követése rájuk jellemző leginkább. A családdal, barátokkal is ők töltenek legtöbb időt, valamint könyveket, újságokat is leginkább ők olvasnak.
  3. Online harcosok (33 százalék): ebben a csoportban a legtöbb a fiú. Ők azok, akik rendszeresen, naponta akár több órát videójátékoznak, míg a többiekre ez egyáltalán nem jellemző. Bár a szelfikészítés nem hozza lázba őket, influenszerek azért szívesen lennének. Könyvet, újságot alig olvasnak, inkább chatelnek. Az online trendekben jártasak, a virtuális adatbiztonságra is odafigyelnek. Lelkes streaming-fogyasztók és YouTube-rajongók. Sok virtuális barátjuk van.
  4. Digitális exhibicionisták (25 százalék): ebben a csoportba döntő többségben lányok vannak, akik szórakoztató tartalmakat keresnek a neten. A közösségi média boldoggá teszi őket, aktívan használják is, a fontos dolgaikról is inkább chaten kommunikálnak, mint élőszóban. Szeretnek szelfit készíteni, hashtageket használni, szívesen lennének influenszerek. Idegenektől is gyakran kapnak üzeneteket. Könyvet és újságot alig olvasnak, az Instagram és a TikTok a kedvenc közösségimédia-felületük. A Snapchat-használat is rájuk jellemzőbb, gyakrabban is posztolnak oda. A politika nem érdekli őket.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag