A nők helyzetét így súlyosbította a járvány

Több mint egy teljes nemzedékkel veti vissza az új típusú koronavírus-járvány a férfiak és nők közötti egyenlőség eléréséhez szükséges időt - állapította meg legfrissebb jelentésében a davosi Világgazdasági Fórum (WEF).

Egy tavalyi felmérés szerint az emberek 90 százaléka táplál valamilyen előítéletet a nőkkel szemben. Részletek itt.

A tanulmány szerint országonként nagyok az eltérések, de a jelenlegi helyzetben a WEF számításai szerint 135,5 év kell majd ahhoz, hogy a férfiak és a nők társadalmilag egyenlőkké váljanak. A WEF jelentésének 15. kiadása szerint ez 36 évvel több, mint a járvány előtt volt. Ennyi idővel többre lenne szükség ahhoz, hogy a nők és a férfiak gazdasági, politikai, egészségügyi vagy oktatási téren egyenrangúvá váljanak.

A koronavírus-pandémia a nemek közötti egyenlőség ügyét is visszavetette
A koronavírus-pandémia a nemek közötti egyenlőség ügyét is visszavetette. Fotó: Getty Images

"A járvány alapvető hatással volt a férfiak és a nők közötti egyenlőségre a munkahelyeken és a családokban egyaránt, több évnyi haladás veszett oda" - fogalmazott Saadiya Zahidi, a WEF végrehajtó bizottságának tagja. A WEF kiemeli, hogy a világjárvány miatt több nő veszítette el az állását, mert a nők felülreprezentáltak azokban a szektorokban, amelyeket a pandémia okozta gazdasági hatások különösen hátrányosan érintenek. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai szerint a nőknek 5, míg a férfiaknak 3,9 százaléka veszítette el állását a járvány miatt.


A jelentés ranglistát is felállít a világ országairól, amely szerint továbbra is Izland áll a legjobban a nemek közötti egyenlőség terén, őket Finnország, Norvégia, Új-Zéland és Svédország követi.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag