Segítség a háziorvosoknak Csongrádban

HáziPatika

Sok helyen hiányoznak a háziorvosok a rendelőkből, máshol az épület szorul felújításra. A kormány kiírta a Magyar Falu program pályázatait, amellyel javíthatnák a kistelepülésen élők egészségügyi ellátását.

Csongrád megyében kilenc település keres háziorvost, ennyiben üres tartósan a praxis. Derekegyházon például már 2 éve keresik a nyugdíjas Mecseki Sándor utódját, aki helyettesítéssel látja el a körzet betegeit - nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Szabó István, a település polgármestere. Forráskúton a rendelő van rossz állapotban, felújításra szorul az épület - elsősorban energetikai szempontból: ki kellene cserélni a nyílászárókat és a fűtésrendszert, de nem ártana egy festés sem, mert omlik a vakolat. Ráadásul orvosi eszközökre is szükség lenne - mondta a lapnak Fodor Imre, a község vezetője. 

Arról, hogy pontosan mekkora a hiány a háziorvosok körében, korábbi cikkünkben olvashat.

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont áprilisi adatai szerint 365 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van az országban. Ezekben legalább fél éve nincsen háziorvos. Sokan a Magyar Falu program nemrég kiírt pályázataitól várják a segítséget, ezekben az orvosházak kialakítására, rendelők felújítására és felszerelésére is kaphatnak támogatást. 

Pályázatot írtak ki az üres orvosi praxisok betöltésére.
Sok településen üresek a háziorvosi praxisok. Fotó: 123rf

Április 26-tól május 27-ig lehet benyújtani azokat a pályázatokat, amelyek által az 5000 fő alatti kistelepüléseken élők is színvonalas ellátásban részesülhetnek - részletezte Gyopáros Alpár, a programért felelős kormánybiztos. A tervek szerint az országban 100-130 háziorvosi rendelő újulhat meg, és 600-700 település lehet kedvezményezettje az orvosieszköz-beszerzési programnak.


TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +23 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik a felhőzet, szórványosan kell záporokra készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag