Gyulladásos bélbetegség: így hatnak a biológiai gyógyszerek

Világszerte több millió ember szenved krónikus gyulladásos bélbetegségben (IBD), kezelésük pedig egyre nagyobb arányban történik biológiai gyógyszerek alkalmazásával. Egy betegeket összefogó nemzetközi szervezet felmérést készített az IBD-ben szenvedő betegeket ért diszkriminációról, valamint ismereteikre és hozzáállásukra is kíváncsi volt a biohasonló gyógyszerek felhasználását illetően.

A gyulladásos bélbetegségek (angolul inflammatory bowel diseases, vagyis IBD) olyan betegségeket jelölnek, melyek elsősorban a vastagbelet érintik, de egyes típusuk az emésztőrendszer bármely szakaszában okozhatnak gyulladást. A betegségcsoporton belül a fekélyes vastagbélgyulladást (colitis ulcerosa) és a Crohn-betegséget említik legtöbbször, és ugyan régóta ismert kórképekről van szó, kiváltó okuk egyelőre nem tisztázott. Európában hárommillió, világszerte ötmillió ember szenved az IBD-ben, az érintettek száma pedig egyre jobban növekszik, elsősorban a gyermekek és fiatalok körében. Jelen ismereteink szerint a betegség nem gyógyítható, ezért jelenleg elsősorban tüneti kezelést alkalmaznak, amely az érintett helyen igyekszik csökkenteni a gyulladás mértékét. A súlyosabb eseteknél egyre gyakrabban alkalmaznak biológiai gyógyszereket a betegség megfékezésére, melyekről a betegek nagyobb része több információt igényelne. Ez derült ki legalábbis a gyulladásos bélbetegek európai szövetségének, az EFCCA-nak a nemzetközi felméréséből.

Gyakran éri az IBD betegeket negatív diszkrimináció

Az European Federation of Crohn's and Ulcerative Colitis Associations (EFCCA) egy nemzetközi nonprofit szervezet, melynek célja az IBD-ben szenvedő betegek életkörülményeinek javítása, valamint a legújabb terápiás lehetőségek népszerűsítése. 31 másik ország mellett hazánk is csatlakozott a szervezethez, így magyar érdeklődők is kitölthették azt az interneten elérhető kérdőívet, melyben a lakosság egészségtudatára, az IBD betegeket ért munkahelyi, magánéleti visszásságokra és az IBD kezelésével kapcsolatos, általános ismeretekre voltak kíváncsiak. 4670 IBD-ben szenvedő beteg töltötte ki a kérdőívet 25 országból, többségében a 25 és 44 éves korosztályból.

Az IBD-s betegek 60 százaléka szorong, mert a betegsége miatt időnként kimarad a munkából

Az IBD-s betegek 60 százaléka szorong, mert a betegsége miatt időnként kimarad a munkából

A kérdőívet kitöltő IBD-s betegek 60 százaléka szorong amiatt, hogy a betegsége miatt időnként kimarad a munkából, 24 százalékuk pedig tapasztalt a betegsége kapcsán megjegyzéseket kollégáitól vagy felettesétől - ismertette az eredményeket Luisa Avedano, az EFCCA vezetője. Az eredmények tehát jól tükrözik, hogy az IBD-s betegekre megnövekedett stressz és munkahelyi diszkrimináció is hárul. Ráadásul kapcsolatuk a háziorvossal sem kifogástalan: 54%-uk érezte úgy, hogy bizonyos dolgokat nem tudott megbeszélni orvosával az IBD kapcsán, 64%-uk pedig nem tartotta kellően alaposnak a háziorvos magyarázatát az állapotáról.

Kevés a betegek információja a biohasonló készítményekről

Az EFCCA legfrissebb, 2014. novembere és 2015. októbere között folytatott felmérése az IBD újabb terápiás lehetőségeiről, elsősorban a biológiai gyógyszerekről szólt. Az 1181 válaszadó IBD-s beteg többségben európai volt, és annak ellenére, hogy 43,6 százalékuk éppen TNF-gátló biológiai terápiában részesült, 62 százalékuk egyáltalán nem is hallott még a biohasonló gyógyszerekről. A kérdőív második felét csak azok a betegek tölthették ki, akik hallottak már a biohasonló készítményekről, közülük a biohasonló készítmények gyógyszerbiztonsági profilját (47 százalék), hatásosságát (40 százalék) és kémiai szerkezetét (35 százalék) jelölték meg aggodalmat keltő területként. Ugyanakkor 25,2 százalékuk azt jelezte, hogy nem aggódik a biohasonló készítmények miatt.
Azon betegek közül, akik már hallottak a biohasonló készítményekről, a válaszadók 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné tudni, vajon az eredeti (referencia) gyógyszert vagy annak a biohasonló változatát kapja, és szeretné az összes szükséges információt írásban is megkapni, még az alkalmazás előtt. Csupán 31 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes bizalommal van a biohasonló készítmény iránt. Ebből tehát jól látszik, hogy a páciensek igénylik az információt és részt kívánnak venni a biohasonló készítmény alkalmazásáról szóló döntésben. A biohasonló gyógyszerekkel, új terápiákkal kapcsolatban a betegek még bizalmatlanok - összegezte a kutatás eredményeit Luisa Avedano.
Felhasznált irodalom:
 
Lönnfors S et al. IBD and health-related quality of life -- discovering the true impact. J Crohns Colitis. 2014;8(10):1281-6.

Peyrin-Biroulet L. et al. Patient perspectives on biosimilars: a European Federation of Crohn's and Colitis Associations survey. P432 ECCO 2016, Amsterdam.


Jelen közlemény általános tájékoztatási céllal készült és nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Konkrét panasz, kérdés esetén kérjük, forduljon kezelőorvosához.
A közlemény az AbbVie Kft támogatásával jelent meg. A megjelent tartalom a szerző saját álláspontját és szakmai véleményét tükrözi, azt a támogatás ténye nem befolyásolta.
Engedélyezési szám: HUOTH160239c(1);
Lezárás dátuma: 2016. szeptember 30.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag