Árt a Facebook a beteg-orvos kapcsolatnak

Érdekes helyzetet teremt az orvosok részvétele a közösségi oldalak életében, mert így elmosódik a határ a magánélet és a gyógyítás között - áll a Journal of Medical című lap online kiadásában megjelent tanulmányban.

A tanulmány szerzői 405 posztgraduális képzésben résztvevő fiatal orvost kérdeztek meg a Facebookról. A megkérdezettek közel fele küldte vissza a kérdőívet, a válaszolók 73 százaléka volt fent a közösségi oldalon.

A válaszadók nagyjából fele szerint a beteg máshogy néz az orvosára, miután felfedezi annak Facebook-adatlapját. Ezt a háromnegyedük kiegészítette azzal, hogy mindez csak akkor történik meg, ha az adatok a beteg számára is hozzáférhetőek - ám a tagok szinte mindegyike megadja adatlapján a teljes nevét és a születési adatait, 91 százalék pedig fényképet is felrak magáról.

Eddig mindössze 6 százalékukat jelölte be egy betegük ismerősnek, de a kutatók szerint a jövőben az ilyesmi sokkal gyakoribb lesz. 85 százalékuk ma már azt mondja, visszautasítana egy ilyen felkérést. Akik mégis elfogadnák, azzal indokolták a véleményüket, hogy mindkettőjük számára kínos helyzetet teremtene, ha nem ezt tennék. Az elutasítók szerint etikátlan lenne, ha barátjuk lenne a beteg a Facebookon, sőt, egyesek akár romantikus ábrándokat is szőnének köréjük.

"Ez az újfajta kapcsolat valóban olyan helyzetet teremt, amely etikailag kérdéses, mivel nem kapcsolódik közvetlenül a gyógyításhoz" - állítják a tanulmány szerzői, majd hozzáteszik: "Nem szerencsés, ha a betegek túl mély információkkal rendelkeznek orvosaik magánéletéről. Fontos, hogy a fényképek és az üzenetek ne legyenek félreérthetőek, és ne lehessen belőlük következtetni az orvos világképére és magánéleti szokásaira. Nem kell, hogy olyanok is hozzáférjenek ezekhez az információkhoz, akiknek nincs közük hozzá."

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag