A WHO legfőbb feladata

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatói posztjára jelölt Szócska Miklós négy területet jelölt meg, ahol a szervezetnek lépéseket kellene tennie.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója elsőként a járványügyi védekezés fontosságát hangsúlyozta az InfoRádiónak adott interjújában.


A teljes körű ellátás alapvető emberi jog

Felhívta a figyelmet egyes népbetegségekre is, mint az elhízás, amagas vérnyomásés a cukorbetegség. Ezek kapcsán követendő példaként hozta fel a Magyarországon 2011-ben bevezetett népegészségügyi termékadót, azaz a chipsadót.

Októberben a WHO Mexikó mellett Magyarországot is pozitív példaként említette az egészségtelen anyagokat tartalmazó italok és élelmiszerek specifikus adóztatása kapcsán.

Szócska Miklós emlékeztetett, a teljes körű ellátás alapvető emberi jog, ezért azt mindenki számára biztosítani kell. Hozzátette, ennek forrásait globális kockázatközösséggel lehetne előteremteni. A fejlett technológia alkalmazása a szakember szerint hatalmasat lendíthet a világ egészségügyi helyzetén azáltal, hogy általa a legelmaradottabb helyekre is elvihető a legkorszerűbb ellátás.

Szócska Miklós a WHO feladatai kapcsán a népbetegségekre is felhívta a figyelmet
Szócska Miklós a WHO feladatai kapcsán a népbetegségekre is felhívta a figyelmet

Hatan indulnak a főigazgatói székért

A WHO szeptemberben hirdette ki azt a hat nevet, akik a szervezet éléről jövő júniusban távozó Margaret Chan posztjáért indulnak. A magyar Szócska Miklós mellett az etiópiai Tedros Adhanom Ghebreyesus, az olasz Flavia Bustreo, a francia Philippe Douste-Blazy, az Egyesült Királyságból származó David Nabarro és a pakisztáni Sania Nishtar is jelölt.

Közülük a világszervezet végrehajtó testülete jövő januárban öt főt választ majd ki, akikből a személyes meghallgatás után legfeljebb hármat javasolnak a közgyűlésnek. A tagállamok küldöttjeiből álló közgyűlés 2017 májusában dönt az új vezető kilétéről.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag