Egy kezelés két súlyos betegség ellen

Azoknál a nőknél, akiknél az endometriózist műtéttel kezelték, csökken a petefészekrák esélye, míg az endometriózis hormonnal történő kezelésének nincs ugyanilyen kedvező hatása.

Az endometriózis egy igen gyakori, és sokszor erős fájdalmakkal járó nőgyógyászati betegség, mely során a normális esetben csak a méh belső felszínén található méhnyálkahártya-szövet a méh üregén kívül is megtalálható.
Becslések szerint Észak-Amerikában több mint 5,5 millió nőt érint ez az állapot, amely - ha kezelés nélkül hagyják - a megfoganni képtelen nők 40 százalékánál növelheti a meddőség esélyét. Korábbi kutatások arra is rámutattak, hogy az endometriózisban szenvedő nőknél a különféle rákra - például a petefészekrákra - való hajlam is megnőhet, ám egyes vizsgálatok szerint műtéti beavatkozással tenni lehet mindez ellen.

Az Acta Obstetricia et Gynecologica Scandinavica című lapban megjelent friss kutatást vezető dr. Anna-Sofia Melin, a stockholmi Karolinksa Intézet és Karolinska Egyetemi Kórház munkatársa elmondta, hogy a legtöbb endometriózisos nőt hormonnal kezelik, súlyosabb esetben pedig műtéthez folyamodnak. Vizsgálatuk során a szakemberek arra voltak kíváncsiak, melyik eljárás a hatékonyabb, ezért - a svéd beteg-nyilvántartási adatok felhasználásának segítségével - olyan nőket követtek nyomon, akiknél 1969 és 2007 között diagnosztizáltak endometriózist, majd annak is utánanéztek, hogy a betegség megállapítást követő egy éven belül hány személynél mutattak ki petefészekrákot.



Az eredmények azt mutatták, hogy a műtéttel történő petefészek eltávolítás - ugyanúgy, ahogy az összes látható endometriózis eltávolítása - csökkentette a petefészekrák későbbi kialakulásának esélyét. A hormonális kezelés hatásával kapcsolatban egyelőre nem sikerült ugyanezt megállapítani, így a szakemberek ezen a területen még további vizsgálatokra készülnek.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag