Új agyi folyamatot azonosítottak magyar kutatók

HáziPatika

A késleltetett stresszreakcióért és a stressz hosszabb távú hatásaiért felelős folyamatot a Semmelweis Egyetem kutatói a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében azonosították.

Az agyvíz a közvetítő

Az agyvízen keresztül közvetített mechanizmus esetében a veszély fellépése után több tízperces késéssel aktiválódik az agyi terület, amely a stresszre adott válaszért és a viselkedés kialakításáért felelős. - A kutatók most publikált eredménye alapján új értelmet nyer a mondás, hogy "felforr az agyvizem" - bár hőmérsékletemelkedésről nincs szó, valóban történik valami az agyvízzel stresszhelyzetben - mondja Dr. Alpár Alán, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet docense, a Kísérletes Neuroanatómiai és Fejlődésbiológiai Csoport vezetője.

Mindeddig két fő agyi stresszmechanizmus volt ismert, mindkettő elindításáért a hipotalamuszban található idegsejtek jól körülírható csoportja felelős: az egyik folyamat egy hormonális út, mely végső soron a véráramon keresztül a mellékveséből szabadít fel hormonokat a stresszhatást követően másodperceken belül, a másik, idegi út még gyorsabb, mely során közvetlen idegi összeköttetés alakul ki a viselkedésünket döntően kialakító ún. prefrontális kéreg felé a másodperc törtrésze alatt. Az eredmények új távlatokat nyithatnak a poszttraumás stressz szindróma, a krónikus stressz és a kiégés idegi folyamatainak megértéséhez.

A burnout (kiégés) szindróma a krónikus, emocionális megterhelés és stressz kapcsán fellépő fizikai, illetve mentális kimerülés, amely együtt jár a reménytelenség és az inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével, és a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jelenlétével. Milyen jelek figyelmeztetnek arra, hogy kiégtünk? Kattintson!

A Kísérletes Neuroanatómiai és Fejlődésbiológiai Csoport munkatársai ugyanakkor megállapították: ugyanezen idegsejtek egy harmadik úton is képesek stresszreakciót kiváltani, melynek hatása ugyanakkor jóval később jelentkezik és tartós. A most leírt teljesen új mechanizmus az agyvízen keresztül zajlik. Ennek során az idegrendszer fejlődésében, karbantartásában is fontos szerepet játszó molekula, az ún. ciliaris neurotrofikus faktor (CNTF) az agyvízben keringve kerül le a stresszközponthoz.

Tartós stresszhatásért felelős új agyi folyamatot azonosítottak a Semmelweis kutatói
A most leírt mechanizmus szerint az agyvízen keresztül zajlik a folyamat, amely a stresszközpontot aktiválja

Mivel az agyvízzel terjedő mechanizmusról van szó, ez sokkal lassabb, mint amely a véráramon keresztül zajlik; az agyvízben lassabban hígul fel az anyag, ezért hosszan tudja kifejteni a hatását. Az agyvízben lévő molekulák pedig szüntelenül bombázzák a stresszközpont idegsejtjeit, amelyek a prefrontális kérget tartják folyamatosan éberen, aminek következtében magasabb reakciókészségű idegrendszeri állapot alakul ki.

A stressz elhúzódó folyamat

Nagyon valószínű, hogy stresszhatás esetén mindhárom mechanizmus bekapcsolódik Dr. Alpár Alán szerint, a stressz késleltetett, tartós hatásának kialakulásában ugyanakkor ennek a harmadik típusú, általuk azonosított folyamatnak van szerepe. - Hogy az agyvelő mely területei felelősek a kívülről érkező stresszingerre adott gyors válaszért, Dr. Selye János világhírű, magyar származású stresszkutató munkássága óta tudjuk. Szintén ő írta le, hogy mi történik stresszhelyzetben, miként aktiválja a hipotalamusz a hipofízist, az pedig a mellékvesekérget - emlékeztet Dr. Alpár Alán. A stressz azonban elhúzódó folyamat, a környezeti fenyegetettség lehetősége például hosszabban is fennállhat, mely nemcsak azonnali, hanem tartós figyelmi állapotot kíván a szervezettől. A kutatók ezt a folyamatot kívánták megérteni, amikor a limbikus rendszer működésének és zavarainak molekuláris biológiai hátterét kezdték feltérképezni.


Nem csak állatokon mutatták ki a folyamatot

Az agyvízen keresztüli, fent leírt mechanizmust nemcsak állatkísérletekben, de emberi mintákon is kimutatták. A munkát Dr. Alpár Alán öt évvel ezelőtt kezdte el az akkor harmadéves orvostanhallgatóval, Zahola Péterrel, aki azóta már PhD-hallgatóként dolgozik a munkacsoportban. A kutatócsoport vezetője úgy látja, az akut stressz állandósulása, krónikussá válása, a kiégés a mai társadalom számára komoly kihívást jelent, az ehhez vezető idegi folyamat megértése pedig később lehetőséget adhat ezeknek a neuropszichiátriai megbetegedéseknek a kezelésére. A kutatás során több olyan molekuláris mechanizmust is bemutattak, amely a későbbiekben gyógyszercélpont lehet a farmakológusok számára.

Forrás: semmelweis.hu

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt alig lesz felhő az égen, sok napsütés melegíti a levegőt.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag