Gyorsan terjed az influenza

HáziPatika

Meredeken emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az országban: a harmadik naptári héten több mint 38 ezren tapasztaltak influenzagyanús panaszokat.

Miben különbözik az influenza a megfázástól? Részletek itt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb jelentése szerint január 14. és 20. között a betegek száma Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megyében volt a legmagasabb. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók száma Tolna megyében közel ötszörösére, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében több mint négyszeresére nőtt. Emelkedett a páciensek körében a gyermekek aránya, mi több, Nógrád megyében a betegek 70 százaléka, Csongrád és Heves megyében több mint fele 15 éven aluli volt. Ezzel együtt a leginkább érintett korosztály továbbra is a 15-34 év közötti fiatal felnőttek generációja.

Az elmúlt héten több mint 38 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
Az elmúlt héten több mint 38 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

A harmadik héten összesen 96 influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag az NNK laboratóriumába, amelyek több mint felénél diagnosztizáltak influenzafertőzést. Többségében a 2009-ben világjárványt kiváltóhoz hasonló influenza A(H1N1) törzs jelenlétét mutatták ki a szakemberek, de az influenza A(H3N2) törzs kóroki szerepét is több mintánál igazolták.


Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a harmadik héten összesen 19 jelentés érkezett a fővárosból, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Nógrád és Veszprém megyéből. A megbetegedések 11 óvodát, 2 bölcsődét, 3 iskolát és egy idősek otthonát, továbbá két egészségügyi intézményt érintettek. Nyolc járványban történt mintavételezés: az eddig elvégzett virológiai vizsgálatok alapján öt járvány kialakulásáért az influenza A vírus volt a felelős.

Az NNK összegzése szerint megállapítható, hogy az év harmadik hetében az influenza az egész ország területén terjedt. Leggyakrabban az óvódásokat érintette a megbetegedés.

Magyarországi influenzahelyzet (2019. január 14-20.)

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag