Veszély a sportpályán, a munkahelyen

Huták Judit

A fizikai terhelésnek komoly egészségügyi következményei lehetnek: elég egy rossz mozdulat akár takarítás, akár sportolás, akár szórakozás közben, és máris érezzük a nyilalló fájdalmat. Pontosan mi történik ilyenkor?

Már a legkisebb fizikai igénybevétel is azzal járhat együtt, hogy megsérülünk. A leggyakoribb sérüléstípusok a zúzódás, a ficam, a rándulás, az izomhúzódás és a szalagszakadás. Bár a legfontosabb, hogy minél előbb megmutassuk ezeket sérülésünket a szakembernek, a gyógyszertárban vény nélkül kapható krémekkel és tapaszokkal gyorsan enyhíthetjük a fájdalmat.
Zúzódásról akkor beszélünk, ha a bőr alatti erek megsérülnek, szétpattannak, és a bennük lévő vér a bőr alá, a szövetekbe szivárog. Oka legtöbbször valamilyen ütés vagy esés. A zúzódás gyakran intenzív fájdalommal jár együtt, elsősorban az érintett területen megváltozó nyomás miatt. Az érintett terület először piros lesz, majd bekékül, besárgul; időnként fel is dagadhat. Gyakran több hét kell ahhoz, hogy elmúljon. A felszíni elszíneződések, a kék és lila foltok általában lassabban gyógyulnak, mint a bőr mélyebb rétegeiben lévő szövetek.

Ficam esetén az ízületi porcfelszínek elmozdulnak egymástól. A teljes ficamnál a vápa és a fej teljesen elmozdul, míg részleges ficamnál csak megnagyobbodik, tágabbá válik az ízületi rés, az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, de a fej az ízületen belül marad. A fájdalom mellett az érintett terület bedagad, mozgatni a kificamodott testrészt nem nagyon lehet. Bár ficam a test minden ízületében bekövetkezhet, a leggyakrabban a váll, az ujjak, a térd, a csukló és a boka ficamodik ki.

Rándulásról akkor beszélünk, amikor az ízületi felszínek eltávolodnak egymástól, és az ízületet tartó ínszalagok egy része elszakad, de az ízületi fej a vápában marad. Az intenzív fájdalom mellett jellemzője még a duzzanat, és az, hogy a sérülést szenvedő nehezen, alig tudja mozgatni a sérült testrészt. Izomhúzódás akkor következhet be, ha az izomrostok egy része túlerőltetés miatt megnyúlik. Azonnali fájdalommal jár együtt, az érintett terület duzzadttá, érzékennyé válhat, és el is színeződhet. Ha a túlerőltetés extrém mértékű, és esetleg rossz mozdulat kíséri, az izom el is szakadhat. Ez szintén komoly fájdalommal jár együtt, az izom mozgatása szinte lehetetlen, vagy ha lehetséges, nagyon fájdalmas. Szakadásnál az izom egy része ki is tapintható a bőr alatt.

Szalagszakadás esetén az ízületre a normál mozgásterjedelmét meghaladó kényszerítő erő hat, így részlegesen vagy teljesen szétszakadhatnak a szalagok. Részleges szakadás esetén az ízület stabilitása megmarad, míg komplett szakadásnál az ízület instabillá válik. Előfordulhat, hogy a szalag leválik a tapadási helyéről, de az is, hogy csontdarabbal együtt szakad el. A sérült ízület környékén vérömleny, duzzanat jön létre, nyomásra igen érzékeny, és a végtag mozgatása heves fájdalommal jár.

Ezeket a sérüléseket (miután megmutattuk őket orvosnak) érdemes inkább lokális fájdalomcsillapítókkal, krémekkel, kenőcsökkel kezelni. Ezeknek kevesebb mellékhatásuk van, mint a szisztémás fájdalomcsillapítóknak, közvetlenül a sérült területen hatnak, és általában több előnyös tulajdonságot is egyesítenek magukban; néhány szer vény nélkül kapható. Amennyiben azonban a kezelendő felület túlságosan nagy, vagy a lokális fájdalomcsillapító hatását nem érezzük elégségesnek, illetve ha orvosunk másként rendelkezik, érdemes szisztémás fájdalomcsillapítóra áttérni.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag