+13° - +25°
Nincs front

WHO: vizsgálnák, nem laborból származik-e a vírus

További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki. Egyben bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.

A vírus eredetét január 14. és február 9. között Kínában vizsgáló szakértők úgy vélték, hogy az a legkevésbé valószínű elmélet, miszerint a vírus egy laboratóriumból szabadult ki. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azonban a hivatalosan kedden ismertetett jelentésükkel kapcsolatban kijelentette, hogy "ez (a feltevés) további vizsgálatot igényel, feltehetően újabb (különböző területekre) szakosodott szakértők küldöttségeivel", amelyeket kész elküldeni.

A WHO szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a koronavírus-világjárvány. Részletek itt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szakértők "beszámoltak az elsődleges adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos nehézségeikről". A főigazgató eddig általában ritkán bírálta nyilvánosan, ahogyan Peking a közös vizsgálatot kezelte. Kína ugyanakkor nem volt hajlandó átadni az első COVID-19-esetekről készült beszámolókat a WHO helyszínen vizsgálódó szakértőinek - amit a csoport egyik tagja is nehezményezett korábban -, potenciálisan megnehezítve így a járvány kitörési módjának megismerését.

A WHO további vizsgálatokat folytatna a SARS-CoV-2-vírus eredetének megismerésére

A WHO további vizsgálatokat folytatna a SARS-CoV-2-vírus eredetének megismerésére.

Fotó: Getty Images

Már 2019 októberében is lehettek fertőzöttek

"Teljességgel lehetséges, hogy már voltak koronavírus-fertőzöttek 2019 novemberében vagy októberében Vuhan körül" - közölte Peter Ben Embarek, a WHO-küldöttség vezetője keddi sajtótájékoztatóján, ami arra enged következtetni, hogy a betegség már azelőtt terjedhetett, hogy dokumentálni kezdték. A hétfőn kiszivárgott jelentés szerint a szerzők "valószínűnek-nagyon valószínűnek" tartják, hogy a vírus köztes állat közvetítésével került át az emberre, míg a laboratóriumi incidens eshetőségét "rendkívül valószínűtlennek" minősítették.

A tanulmány elsődlegesként kezeli azt az általánosan elfogadott elméletet, hogy a SARS-CoV-2-vírus az eredeti gazdaállatból (feltehetően denevérből) egy egyelőre még meg nem határozott köztes állat révén került az emberi szervezetbe. A szóba jöhető állatok között szerepel a házi macska, a nyúl, a nyérc, illetve a tobzoska és a pézsma borznyest. A szakértők a gazdaállatról közvetlenül az emberi szervezetbe kerülést "lehetséges-valószínű" kategóriába sorolták. Azt a Peking által támogatott elméletet sem zárták ki, amely szerint a vírus fagyasztott hússal került Kínába - ezt is "lehetségesnek" nevezték.

Több ország is támogatja a WHO szakértői vizsgálatát

A jelentés e három hipotézis alapján javasolja a kutatás folytatását, de nem tartja valószínűnek, hogy egy laboratóriumi baleset során fertőződött volna meg ember az új koronavírussal. Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata ez utóbbi elmélethez ragaszkodott, miközben Kína tagadta ez a lehetőséget. Az Egyesült Államok és tizenhárom szövetséges ország kedden támogatásáról biztosította az ENSZ szakosított szervezetét, de aggodalmainak adott hangot a Kínában elvégzett WHO-vizsgálat kapcsán.


"Fontos kifejeznünk közös aggodalmainkat amiatt, hogy a SARS-CoV-2-vírus eredetét vizsgáló nemzetközi kutatócsoport munkáját jelentősen késleltették, és a kutatók nem jutottak hozzá kimerítő jelleggel az eredeti adatokhoz és mintákhoz" - közölte az amerikai kormányzat, valamint a többi ország, közöttük az Egyesült Királyság, Izrael, Kanada, Japán, Ausztrália, Dánia és Norvégia. "Kulcsfontosságú, hogy független szakértők maradéktalanul hozzáférhessenek az összes lényeges humán, állati és környezeti adathoz, valamint a járvány első szakaszában érintett kutatásokhoz és személyzethez, ami hozzájárulhat annak meghatározásához, hogyan tört ki ez a világjárvány" - tették hozzá az országok, amelyek között ott van Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia és Dél-Korea is. A nyilatkozat szerint az aláíró országok nemcsak amiatt aggódnak, hogy megismerjék a világjárvány eredetét, hanem meg kívánják teremteni a kutatás következő szakaszához vezető gyors, átlátható és bizonyítékokon alapuló eljárás módját is a jövőbeli egészségügyi válságok kezelése érdekében.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag