Újabb életeket követelt a kanyaró

Idén már 11-en haltak bele a kanyaróba Ukrajnában. A legutóbbi áldozat egy 9 éves kislány volt.

Újabb halálesetek

Továbbra is szedi áldozatait a kanyaró Ukrajnában: idén már 11-en haltak bele a betegségbe, legutóbb egy 9 éves kislány a nyugat-ukrajnai Rivne megyében- közölte a ukrán egészségügyi minisztérium. Az előzetes információk alapján a kislány nem volt beoltva kanyaró ellen. A megyében az év eleje óta ő már a harmadik halálos áldozata a kanyaró okozta szövődményeknek. 

kanyaró, vírus, oltás, védőoltás
Intenzív védőoltási kampánnyal megfékezhető lenne a kanyaró. Fotó: 123rf

Tízezrek kapták el

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a múlt héten Ukrajnában 2146-an betegedtek meg, 1044 felnőtt és 1102 gyerek. Tavaly év vége óta pedig csaknem 31 ezer új beteget regisztráltak, ennek több mint fele gyermek.

Tavaly Ukrajnában 16-an haltak bele a kanyaróba, 12 gyermek és 4 felnőtt. Összesen csaknem 55 ezren betegedtek meg. Ezzel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Ukrajnában messze a legrosszabb a helyzet Európában, ugyanis a kontinensen regisztrált kanyarós megbetegedések több mint felét Ukrajnában jegyezték fel. Európában tavaly összesen 72-en haltak bele a betegségbe.

A megbetegedések számát tekintve korábban listavezető Lviv megyében február 1-je óta heti átlag 10 százalékkal csökkent az új esetek száma. Az elmúlt héten a felével csökkent az újonnan regisztrált betegek száma Vinnicja megyében is. Ebben a két nyugat-ukrajnai megyében intenzív védőoltási kampány zajlik a kanyaró megfékezése érdekében. Több megyében azonban nőtt az új esetek száma, valamint a fővárosban, Kijevben is - az elmúlt héten itt regisztrálták a legtöbb kanyarós beteget.  

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+23, +32 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban hétfon délelőtt csökken a felhőzet, napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag