Pedikűröshöz ment, majdnem az életébe került

HáziPatika

A fiatal édesanya, Kandis Saville-Parsons csak egy kis énidőt szeretett volna magának, ezért bejelentkezett pedikűrre. A beavatkozás azonban majdnem végzetes kimenetelű lett - a nőnél egy ritka betegség, a toxikus sokk szindróma jelentkezett. A történetét egy külföldi magazinnak mesélte el.

Kandis Saville-Parsons 2018. július 24-én úgy gondolta, kicsit kimozdul otthonról, és akkor 5 éves kisfiát az apukájára hagyva bejelentkezett egy pedikűrszalonba. Amint az a Women's Health magazinnak adott beszámolójából is kiderül, élete egyik legrosszabb döntését hozta meg ezzel. "Amikor a pedikűrös a bal lábamon kezdett dolgozni, éreztem, hogy egy kicsit túl mélyre szaladt a körömreszelővel, és megvágta a nagylábujjamat, ami vérezni kezdett" - kezdi történetét. Mivel a nő 1-es típusú cukorbetegséggel küzd, a rossz keringése miatt a sebei eleve lassabban gyógyulnak az átlagosnál, ezért már akkor tudta, hogy oda kell figyelnie a sérülésre. Ezenkívül azonban nem aggódott különösebben, a szalonban ellátták a vágást, bekötötték a sérült lábujját, a többit kilakkozta a pedikűrös, majd hazaindult. "Mire hazaértem, a lábujjam már vörös volt és kezdett duzzadni. Másnap reggelre majdnem a duplájára dagadt, ami engem és a férjemet, Kurtöt is megijesztette. Mivel dolgoztam nővérként, tudtam, hogy valószínűleg elfertőződött a seb, ezért azonnal autóba szálltunk és egyenesen a kórházba hajtottunk."

pedikűr seb vágás fertőzés baktérium toxikus sokk szindróma
Kandis szervezetében maradandó károkat okozott a baktérium, amelyet egy apró vágás miatt szedett össze.
Fotó: womenshealthmag.com

Rögtön tudták, nagy a baj

A sürgősségin az orvosi csapat mintát vett a Kandis lábujján lévő sebből, majd elküldték azt egy alapos vérvizsgálatra. Beletelik egy-két napba, mire a baktériumtenyésztés eredménye elkészül, ezért pontosan még nem lehetett tudni, hogy milyen kórokozó támadta meg a nő szervezetét. Ám az emelkedett fehérvérsejtszám arra utalt, hogy valamilyen komoly fertőzéssel van dolga. Az orvosok erős antibiotikumkúrára fogták, majd hazaküldték, de a lelkére kötötték, hogy azonnal menjen vissza a kórházba, ha rosszabbodna az állapota. "Amikor rákérdeztem, mit értenek pontosan az alatt, hogy rosszabb, azt válaszolták: például, ha a lábujjam elfeketedne. Ez még aznap este be is következett, ráadásul magas, 41 Celsius-fokos lázam is lett. A lázgörcs miatt vacogtak a fogaim, közben olyan érzésem volt, mintha köd szállt volna az agyamra. Pánikba estem, és persze rögtön indultunk vissza a kórházba."

Le kellett vágni a lábujját

Az orvosok megállapították, hogy afertőzéselérte a csontot, ezért drasztikus döntésre kényszerültek, és két nappal a pedikűr után, még aznap este amputálták Kandis lábujját. Újabb antibiotikumkúra következett, majd másnap elhagyhatta a kórházat, hogy otthon lábadozzon. "Amint meggyógyult a lábam, próbáltam visszarázódni a hétköznapokba, és úgy folytatni az életemet, mintha mi sem történt volna, közben továbbra is szedtem az előírt gyógyszereket. Néhány héttel később azonban újra rosszul lettem. Észrevettem, hogy az egész testem elkezdett puffadni, nagyon fájt a hátam és nehezemre esett pisilni. A vécén ülve alig bírtam kipréselni magamból pár cseppet, ami pedig kijött, az kólaszínű volt" - emlékszik vissza a nő. Így aztán szeptember közepén újból felkereste a kórházat, ahol az orvosok alapos kivizsgálásnak vetették alá. A tesztek kimutatták, hogy a kreatinin szintje magas - ez egy olyan salakanyag, amit a vesék szűrnek ki a vérből. A magas értékek arra utaltak, hogy a veséi nem működnek jól, ezért a nőt már nem engedték haza a kórházból.

A veséi feladták a harcot

Ahogy telt az idő, Kandis kreatininszintje tovább emelkedett, vagyis világossá vált, hogy a veséi nem képesek ellátni a feladatukat - az orvosok épp csak azt nem tudták, miért. Biopsziát végeztek, de nem találtak vesekárosodásra utaló jeleket, az azonban kiderült, hogy akut tubuláris nekrózisa (ATN) van, ami a veseelégtelenség egyik leggyakoribb oka. "Továbbra sem tudták megmondani, miért nem működnek a veséim, egyik teszt követte a másikat. Közben azonban a veseműködésem tovább romlott, még jobban elkezdtek dagadni a végtagjaim, és már egyáltalán nem tudtam pisilni, a katéter is hatástalan volt." A titokzatos, de súlyos tünetek láttán az orvosok visszatértek az alapokhoz, hogy megbizonyosodjanak arról, egyetlen tünetet sem hagytak figyelmen kívül. "Ekkor figyeltünk fel a vörös kiütésekre, amik a testemen jöttek ki. Ami ennél is furcsább volt, hogy a fülemben és a köldökömben elkezdett hámlani a bőr - ez volt a hiányzó darab a kirakóból. A mai napig emlékszem, ahogy az orvos egyszer csak felkiáltott: Szent ég, magának toxikus sokk szindrómája van!"

Ijesztő diagnózis: toxikus sokk szindróma

Veszélyesek-e a tamponok? Kattintson, és kiderül!

A doktor elmagyarázta Kandisnek, hogy a toxikus sokk szindróma (TSS) bizonyos bakteriális fertőzések mentén alakul ki, leggyakrabban a Streptococcus baktériumok egyik törzséből. Rögtön egyértelművé vált, hogy honnan kerülhetett ez a veszélyes kórokozó a nő szervezetébe - a pedikűrszalonból. Miután összeszedte a fertőzést, a baktériumok toxinokat, vagyis méreganyagokat bocsátottak ki a nő véráramába. Ezek aztán elkezdték károsítani a szerveit, elsősorban a veséit. "Amint megszületett a diagnózis, elkezdtem utánaolvasni a neten a TSS-nek. Kiderült, hogy egy igen ritka kórról van szó, az Egyesült Államokban százezer emberből mindössze 1-3-nál alakul ki. A toxikus sokk szindrómáról a legtöbb helyen a tamponhasználat kapcsán írtak" - mondja Kandis. Nem véletlenül, a nagy nedvszívó képességű tamponok ugyanis szintén okozhatnak ilyen kórt, lévén a hosszasan a hüvelyben időző tamponban könnyen elszaporodnak a baktériumok, aminek életveszélyes szövődményei lehetnek. De akkor is kialakulhat toxikus sokk szindróma, ha egy bőrön szerzett sérülés fertőződik el.


Új vesére várva

Bár az életét végül sikerült megmenteni, Kandis szervezetében maradandó károsodásokat okozott a fertőzés. A diagnózis után hetente háromszor járt dialízis kezelésre, és amikor világossá vált, hogy a veséi már nem fognak javulni, felvették a vesetranszplantációs várólistára. Több mint 2 éve jár dialízisre, egy alkalommal kb. 4 órán át tart a kezelés, melynek során az összes vért kiürítik a testéből, egy speciális szűrővel megtisztítják, majd visszavezetik az ereibe. "Sokszor gyötör migrén, émelygés és hányinger, emellett sok időt töltök alvással és sírással. De mindennap emlékeztetem magam, hogy folytatnom kell a harcot a férjem és a kisfiam kedvéért" - mondja Kandis, aki úgy vélik, a ritka kór súlyos pusztítását megelőzhette volna, ha jobban odafigyel magára. "Cukorbetegként tisztában voltam vele, hogy nagyobb eséllyel alakulhat ki nálam súlyos fertőzés. Arra azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy emiatt elveszíthetem az egyik lábujjamat, és a veséim is leállnak. Mindezt azért, mert szerettem volna egy kicsit kimozdulni otthonról és magamra is időt szánni, hogy jobb feleség és anya lehessek." Mint mondja, egy életre megtanulta, hogy ha valami nincs rendben, addig kell utánamenni, amíg ki nem derül, pontosan mi a probléma gyökere.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt csak kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag