+7° - +22°
Kettős front

Orbán: megvan a 2,5 millió oltott, jöhet a nyitás

HáziPatika

Kedden délután elértük a kitűzött 2,5 millió beadott koronavírus elleni védőoltást, ezzel megkezdődhet a járványügyi korlátozások fokozatos enyhítése - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor kedden délután Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarországon immár két és fél millióan megkapták a koronavírus elleni vakcinák első adagját, ezért a korábbi ígéretnek megfelelően újra kinyithatnak a boltok és újraindulhatnak a szolgáltatások is. A miniszterelnök ugyanakkor kiemelte, továbbra is fontos, hogy betartsuk a járványügyi előírásokat.

Az oltási kampány ezzel nem ér véget, hasonló tempóban folytatódik a regisztráltak vakcinázása, ezért Orbán arra kér mindenkit, hogy regisztráljanak és menjenek el az oltásra. Ahogy fogalmazott: "egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között, korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina."


Nyitnak a boltok és a fodrászatok

Hogyan hat az oltás, ha már átestünk a fertőzésen? Kattintson, és kiderül!

Mint azt korábban a Házipatika.com is megírta, a miniszterelnök a köztévében vele készült interjúban mondta el, hogy a korlátozások már csak lassítani tudják a járvány terjedését, megállítani azonban nem képesek, az egyetlen megoldást csak a vakcina jelentheti. Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott, húsvét környékére mindenkit beolthatnak, aki regisztrált a védőoltásra, ez akkor körülbelül 2,5 millió főt jelentett. Kilátásba helyezték, hogy ha elérjük a 2,5 millió beoltottat itthon, fokozatosan újraindulhat a gazdaság és a korlátozások is enyhülni fognak. Ennek megfelelően holnaptól várhatóan a kijárási tilalom este 10 és hajnali 5 óra között lesz érvényben, az üzletek fél 10-ig tarthatnak nyitva, és a boltokban létszámkorlátozást vezetnek be - 10 négyzetméterenként csak egy vásárló lehet egyszerre a helyiségekben. A fodrászok, a kozmetikák és más szolgáltatók is kinyithatnak, ám a vendéglátó egységek és a szállodák továbbra sem működhetnek normál üzemmódban.

Egy brit felmérés készítői arra keresték a választ, hogy szexuális téren milyen változásokkal járhattak a járvány miatt bevezetett korlátozások. A témáról ide kattintva olvashat részletesebben korábbi cikkünkben. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +22 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt nyugat, délnyugat felől növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, de legfeljebb délen lehet helyenként eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag