Koronavírus: újra veszélyhelyzet van Magyarországon

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően szerdától életbe lépett a rendkívüli jogrend.

A koronavírus-járvány miatt indokolttá váló veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A világjárvány hazai következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki a kormány, és rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja. A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet november 4-én, szerdán lépett hatályba.

Éjszakai kijárási korlátozás

Az új típusú koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet a kijárási korlátozással kapcsolatban azt írja, éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Azt csak munkavégzés, a munkavégzés helyére történő közlekedés, valamint a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából lehet elhagyni, vagy ha egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet áll fenn, illetve életvédelmi céllal. Ha az Országgyűlés a rendelet hatályát meghosszabbítja, akkor a kijárási korlátozás hatályának a fenntartásról a kormány legkésőbb november 30-án dönt. A kijárási korlátozásra vonatkozó szabály november 5-én lép hatályba.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus veszélyhelyzet, koronavírus terjedése, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozások, koronavírus korlátozások szigorítása
Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a megyei védelmi bizottságok vezetőit, és a lehető legnagyobb szigort kérte tőlük. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Koncert továbbra sem lesz

A rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedésekkel kapcsolatban a kormányrendelet azt írja, hogy a koronavírus okozta helyzetben tilos olyan rendezvényt szervezni, illetve olyan rendezvényen tartózkodni, amely válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújt, és amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni. A kulturális rendezvényeket, a mozielőadásokat és a nem nemzetközi sportrendezvényeket ugyan meg lehet tartani, de új szabályként bevezették, hogy a nézőterén a nézők - a páholyok kivételével - csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatnak el, tehát két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket sem foglalhatják el. Az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A 1,5 méteres távolságot meg kell tartani a páholyokban, a létesítmény területén, a kulturális vagy sportrendezvények szünetében, valamint a helyszínen található vendéglátó üzletben is.

Koronavírus: már szigorúbban büntet a rendőrség - a részletekért kattintson ide!

A védelmi intézkedések betartásáról és a szükséges feltételek biztosításáról a kulturális vagy sportrendezvény szervezője, illetve a helyszín üzemeltetője köteles gondoskodni. A járványügyi készültségi időszak szabályai - így például a maszkviselés - a veszélyhelyzet idején is fennmaradnak, a nemzetközi sportrendezvényekre ezek, valamint a nemzetközi szövetségek előírásai alkalmazandók. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényben meghatározott kulturális intézmények látogathatók, de a látogatók kötelesek egymástól 1,5 méter távolságot tartani. A szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi.


Járatsűrítés jön

A tömegközlekedéssel kapcsolatban a kormányrendelet előírja, hogy Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaságok november 5-éig kötelesek járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint 15 óra és 19 óra közötti időszakokra. A járatsűrítési tervet Budapest Főváros Kormányhivatala, illetve a megyei jogú város illetékessége szerinti megyei kormányhivatala hagyja jóvá. A kormány döntött arról is, hogy most sem kell parkolási díjat fizetni a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején.

Állukra húzva viselték a maszkot a dolgozók, bezárattak egy budapesti CBA-t - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag