Koronavírus: újabb helyen gyorsul a járvány a delta variáns miatt

A delta variáns miatt kezdett romolni Németországban két hónap enyhülés után a járványhelyzet. Az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a változatnak tudható be.

Németországban is egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) első változatait a delta jelzésű mutáció, az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a variánsnak tulajdonítható a Robert Koch Közegészségügyi Intézet (RKI) csütörtökön ismertetett vizsgálata szerint.

A delta az év 25. hetében, június 21-27. között vált dominánssá, akkor az új fertőződések 59 százalékát okozta. Egy héttel korábban 37 százalék, két héttel korábban 17 százalék, három héttel korábban 8, négy héttel korábban pedig csupán 4 százalék volt ez az arány az intézet kimutatása szerint.

Németországban közel 10 százalékkal nőtt a fertőzések száma egy hét alatt
Németországban közel 10 százalékkal nőtt a fertőzések száma egy hét alatt. Fotó: Getty Images

Az RKI rendszeresen elemzi a pozitív SARS-CoV-2 teszt leleteket. Nagyjából minden tizedik ilyen leletet dolgozzák fel. Azt vizsgálják, hogy a vírus mely változata jutott be a fertőzött szervezetébe. Az eredményeket hetente közlik. Az adatok rendre a kettővel korábbi hétre vonatkoznak.

A védőoltás dacára romlik a helyzet

A B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett delta változat terjedésének tulajdonítható, hogy két hónapig tartó folyamatos enyhülés után az utóbbi napokban ismét romlott a járványhelyzet Németországban. Holott legalább egy adag védőoltást a lakosság 57,6 százaléka - 47,8 millió fő - kapott. Teljes oltással a lakosság 40,8 százaléka - 33,9 millió fő - rendelkezik.

Mi lehet a delta variáns berobbanásának jele? Kattintson a részletekért!

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 970 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, csaknem 10 százalékkal többet az egy héttel korábbi 892-nél. Az új esetek száma sorban a harmadik napon, az utóbbi hét nap alatt pedig ötödször emelkedett.

Emelkedik a baljós R-szám is

Ugyancsak az utóbbi napokban április vége óta először ismét a vírus visszaszorulásának és terjedésének határát jelző 1 fölé emelkedett az úgynevezett reprodukciós ráta (R). A mutató az RKI csütörtöki számítása szerint 1,09-re emelkedett az előző napi 1,01-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz új fertőzött átlagosan 109 embernek adja át a vírust.

Az intézet szerint a delta variáns terjedése miatt a 12-59 éves korosztályban legalább 85 százalékos, a 60 felettieknél 90 százalékos átoltottság szükséges újabb járványhullám elkerüléséhez. Ám az oltási kampány az utóbbi napokban lassult. A szövetségi kormány csütörtöki összesítése szerint az előző hét napon átlagosan 669 861 adag oltást adtak be naponta. Ez a szám június közepén még 800 ezer felett volt.


Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 732 549 fő szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A járvány áldozatainak száma immár 91 141-re emelkedett.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag