+13° - +25°
Nincs front

Koronavírus: máris tesztelik a védőoltást

HáziPatika

Napokon belül elkezdődhet egy, az új koronavírus (2019-nCoV) ellen kifejlesztett védőoltás állatokon történő tesztelése, leghamarabb nyáron pedig akár embereknek is beadhatják már a készítményt.

Sikeresen kezeltek thaiföldi orvosok egy idős női koronavírusos beteget egy speciális gyógyszerkeverékkel. Részletek itt.

Hatalmas áttörést ért el egy brit kutatócsoport az új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében. Mint azt Robin Shattock, az Imperial College London professzora a Sky News-nak elmondta, sikerült a vakcinák átlagosan két-hároméves fejlesztési idejét mindösszesen 14 napra redukálniuk, így akár már a jövő héten elkezdhetik a - szintén nem túl hosszasra tervezett - állatkísérleteket. "A következő fázis az lesz, hogy a korai, állatokon végzett tesztek után embereken alkalmazva is tanulmányozzuk a vakcinát. Amennyiben megkapjuk az ehhez szükséges anyagi forrásokat, úgy néhány hónapon belül elérhetjük ezt is" - fogalmazott a szakember.

A Hszinhua kínai hírügynökség felvételén az új koronavírussal fertőzöttek első csoportját fogadják az ellátásukra tábori kórházzá alakított épületek egyikében, a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 4-én. A tüdőgyulladást okozó ragály decemberben jelent meg Vuhanban, és azóta további 24 országban észlelték. A fertőzöttek száma meghaladja a húszezret, ebből mindössze 150 esetet jelentettek Kínán kívül. A halálos áldozatok száma 400 fölé szökött Kínában, egy ember meghalt a Fülöp-szigeteken, Európában nincsenek halálesetek.
Új koronavírussal fertőzöttet fogadnak a tábori kórházzá alakított egyik épületben. Fotó: MTI/AP

Mostanáig a vírus több mint 24 ezer embert fertőzött meg, túlnyomó többségüket Kínában, azon belül is Hupej tartományban, amelynek székhelyéről, Vuhanból indult ki a járvány tavaly decemberben. A 2019-nCoV okozta halálesetek száma immár megközelíti a félezer főt, a halálozási arány így 3 százalék körüli. Világszerte versenyt futnak a kutatók, hogy hatékony eszközt találjanak a megbetegedések megelőzésére. Mindazonáltal a brit szakemberek által kifejlesztett vakcina is elsősorban egy jövőbeli járvány kivédésére lehet alkalmas, a mostani kitörés megfékezéséhez már túl kései a várható megjelenése.

Mit tehetünk a védekezés jegyében?

Hétfőn a magyar rendőrség is közzétette honlapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírussal kapcsolatos megelőzési tanácsait, amelyek az alapvetően higiénés és élelmiszer-biztonsági szabályok betartására terjednek ki. Fontos tehát:

  • a gyakori kézmosás, lehetőleg alkohol alapú, fertőtlenítő hatású szappannal;
  • tüsszentés és köhögés esetén a zsebkendőhasználat, ami után ismét alapos kézmosás szükséges;
  • a lázas betegekkel való kontaktus kerülése;
  • hogy lázas megbetegedés esetén keressük fel háziorvosunkat, tájékoztatva őt esetleges korábbi külföldi utazásainkról;
  • az élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacok elkerülése olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent;
  • a nyers vagy nem megfelelően hőkezelt, állati eredetű élelmiszer fogyasztásának kerülése.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által létrehozott, ingyenesen elérhető 06-80-277-455-ös és 06-80-277-456-os információs vonal a hét minden napján 24 órában hívható, mobil- és vezetékes telefonról egyaránt. A vonalakon szakemberek adnak információt az új koronavírusról.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag