+7° - +22°
Kettős front

Koronavírus: a maszkviselés megy, a távolságtartás nem

HáziPatika

Egy friss nemzetközi kutatás Magyarországra vonatkozó eredményeiből kiderült, miben kell még fejlődnünk.

Koronavírus: háromféle viselkedésforma van itthon - cikkünkben részletesen bemutatjuk, melyikre mi jellemző.

Maszkviselésben az európai átlag felett vagyunk, de a távolságtartás egyelőre nem megy - írja az index.hu a próbavásárlásokkal foglalkozó MSPA Europe/Africa nevű cég 15 országban végzett felmérésére hivatkozva. A kutatás, melyben 5800 szupermarketet, drogériát, benzinkúton működő boltot vizsgáltak októberben és novemberben, azt próbálta kideríteni, mennyire ügyelnek a távolságtartásra és a maszkviselésre az emberek ezeken a helyeken, illetve hány üzletben tesznek ki kézfertőtlenítőt és figyelmeztető táblákat. Az eredményekből kiderült, a maszkviselést egyre szigorúbban követelik meg a boltokban, de a távolságtartásra már szinte senki sem figyel oda. Magyarország egyébként maszkviselés terén jól szerepelt, mindössze 14 százalék volt a maszkokkal kapcsolatos hiányosságok aránya, szemben az európai 25 százalékkal.

Ilyen a magyar járvány elleni védekezés az európaihoz viszonyítva. Grafika: MSPA Europe/Africa
Ilyen a magyar járvány elleni védekezés az európaihoz viszonyítva. Grafika: MSPA Europe/Africa

"Ha a dolgozók rossz példát mutatnak..."

A távolságtartás esetében azonban 43 százalékban jeleztek problémát a próbavásárlók itthon, míg a kontinentális átlag e tekintetben 22 százalék volt. Ez azonban a dolgozók közötti távolságra vonatkozik, a vevőknél 1 százalékkal még ennél is rosszabb, 44 százalékos ez az arány. "Ha a dolgozók rossz példát mutatnak, és ők sem veszik komolyan a másfél méteres korlátozást, akkor ezt a vásárlókkal sem tudják betartatni, és ez komoly veszélyekkel jár. Aki erre nem figyel, az nemcsak a hatósági büntetést kockáztatja, hanem azt is, hogy elveszíti vásárlói bizalmát, ezzel pedig a hosszú távú fennmaradási esélyeit csökkenti" - idézi a portál Mózes Istvánt, a kutatást végző szervezet igazgatóját, aki egyben a ClientFirst Consulting cég ügyvezetője.


Amerikában nemrég volt hálaadás, a karácsony melletti legfontosabb családi ünnep, mégis sok koronavírus-fertőzött nem a családjával ünnepelt, hanem a kórházban feküdt. Egy orvos sajátos módon próbálta vigasztalni egy páciensét, az erről született képet pedig imádják az emberek. További részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +22 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt nyugat, délnyugat felől növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, de legfeljebb délen lehet helyenként eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag