Fontos dolog derült ki a Pfizer vakcinájáról

Egy új brit kutatás szerint a Pfizer vakcinájának egyetlen dózisa olyan immunválaszt vált ki a szervezetből, mintha valaki átesett volna a koronavírus-fertőzésen. Emellett olyanoknak is védettséget nyújthat, akik korábban megfertőződtek a vírussal.

Nagy-Britanniában tavaly decemberben döntöttek úgy, hogy a két vakcinadózis beadása között akár 12 hétre növelik a távolságot. A szakértők akkor arra hivatkoztak, hogy elemzésük alapján biztosak benne, a Pfizer és az AstraZeneca első dózisa is nyújt valamiféle védettséget.

Nagyon erős immunválasz szinte mindenkinél

Koronavírus: kik kaphatnak Pfizer-vakcinát? Részletek itt.

A Sheffieldi Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatói által készített, múlt pénteken publikált tanulmány, amelyet a brit Koronavírus Immunológiai Konzorcium támogatott, megállapította, hogy a Pfizer-Biontech vakcinájának első dózisa az emberek 99 százalékának szervezetében erős immunválaszt váltott ki. Ez az eredmény megerősítette a britek beoltásával kapcsolatban végzett SIREN kutatás megállapítását, amely szerint az említett két vakcina bármelyikének első dózisa csökkenti az új koronavírus okozta COVID-19 súlyos lefolyásának kockázatát.

A Pfizer-Biontech vakcinájának első dózisa az emberek 99 százalékának szervezetében erős immunválaszt váltott ki.

A Pfizer-Biontech vakcinájának első dózisa az emberek 99 százalékánál erős immunválaszt váltott ki.

Fotó: Getty Images

"A SIREN azt igazolja, hogy már egy dózis is nagyon hatékonyan megelőzi, hogy a kórházba kerüljön valaki, és többségében olyan emberekről van szó, akik nem estek át korábban a fertőzésen. Most megpróbáljuk megfejteni ennek a mechanizmusát" - mondta el Susanna Dunachie, az Oxfordi Egyetem Nuffield Orvostudományi Tanszékének kutatója "Megfigyeltük, hogy T-sejt- és antitestválasz alakul ki egy dózis vakcina beadása után olyan emberekben, akik korábban nem estek át a fertőzésen. Ezt nagyon megnyugtatónak véljük" - tette hozzá.


Egészségügyi dolgozókat vizsgáltak

A tanulmány az eddigi legnagyobb, gyakorlati alkalmazás során folyt vizsgálat, amely a britek beoltásának T-sejt- és antitestválaszairól készült, és az egészségügyi dolgozókat, elsősorban a nőket vizsgálta, akik egy adag Pfizer-vakcinát kaptak. A kutatók 237 ember vérmintáit elemezték, és arra az eredményre jutottak, hogy a T-sejt- és antitestválasz azokban, akik korábban nem estek át fertőzésen, ahhoz hasonlított, mint ami a fertőzésen átesettekben alakult ki. Azokban, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, erősebb immunválasz alakult ki: körülbelül hatszor magasabb volt a T-sejt-mennyiség, mint azoknál, akik nem estek át a fertőzésen.

Thushan de Silva, a Sheffieldi Egyetem kutatója hozzátette, hogy a már meglévő antitestválaszok fokozása védelmet nyújthat a koronavírus-változatok ellen, beleértve azt, amelyet először Dél-Afrikában fedeztek fel, és amelyről bebizonyosodott, hogy csökkenti a meglévő vakcinák hatékonyságát.

Megfigyelések szerint az égő, feszítő érzés az orrban akár koronavírus-fertőzés, illetve kezdődő COVID-19 gyanúját is felvetheti. Olvassa el a témában írt korábbi cikkünket!

TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag