A COVID-19 súlyos szövődményei gyerekeknél

HáziPatika

A szakemberek tavasz óta arról beszélnek, hogy a gyerekekre kisebb veszélyt jelent a COVID-19, a kicsik ugyanis jellemzően tünetmentesen, vagy enyhe panaszokkal átvészelik a fertőzést. Azonban elfordulnak olyan esetek is, amikor néhány héttel később mégis kórházba kerülnek a gyerekek.

Új módszerrel küzdenek a súlyos COVID-19 ellen - részletek itt.

Egyre több olyan gyermek kerül kórházba, aki korábban tünetmentesen átesett a koronavírus-fertőzésen. Állapotuk romlásának hátterében a betegség egyik súlyos szövődménye, az úgynevezett sokszervi gyulladás (MIS-C) áll. Csak a Heim Pál Gyermekkórházban már 40 ilyen beteget kezeltek eddig - számolt be a szeretlekmagyarorszag.hu cikkére hivatkozva az RTL Klub Híradója. A Semmelweis Egyetemen pedig eddig 21 gyereket kezeltek ugyanezzel a problémával.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek, koronavírus gyerekek, koronavírus szövődmények
Afertőzésegyik súlyos szövődménye miatt kerülnek kórházba a gyerekek. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A 8-10 évesek a legérintettebbek

Az intézmény szombaton arról tájékoztatta a híradót, hogy 7 olyan beteg fekszik náluk, akik a koronavírus-fertőzés következtében kialakult sokszervi gyullás miatt szorulnak kórházi kezelésre. Közülük egy gyermeket az intenzív osztályon ápolnak, egyet pedig még aznap haza is engedtek. A híradóban felhívták a figyelmet arra is, hogy ez a betegség nem azonos a Kawasaki-szindrómával, az ugyanis főként a csecsemők körében jelentkezik, ez a sokszervi gyulladás viszont leginkább a 8-10 éveseket érinti.

Jellemző tünetek

A tájékoztatás szerint általában az új típusú koronavírussal való megfertőződést követően 2-4 héten belül jelentkezben a MIS-C-re utaló tünetek, mint például a magas láz, a gyengeség, az aluszékonyság és a bágyadtság. Árulkodó jel lehet még a váladékozás nélkül kialakuló kötőhártya-gyulladás, a bőrkiütés, valamit az ajkak kivörösödése és kirepedezése is. Gyakori továbbá az erős hasi fájdalom, a hányás és a hasmenés is, de nyirokcsomó-megnagyobbodás, szívritmuszavar, hirtelen vérnyomásesés és sokkos állapot is előfordulhat. A panaszok ráadásul gyorsan súlyosbodhatnak, ezért megjelenésük esetén mielőbb orvoshoz kell fordulni.


Virológus: egy darabig még nem dobhatjuk el a maszkot - kattintson a részletekért!

TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +23 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik a felhőzet, szórványosan kell záporokra készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag