Koronavírus: tréning, amely visszaadja a szaglást

HáziPatika

A szaglás- és ízérzékvesztés az új típusú koronavírus-fertőzés okozta COVID-19 egy gyakori tünete, tízből hat beteg tapasztal ilyen jellegű panaszokat. A probléma az érintettek egytizedénél aztán tartósan, a gyógyulást követően is hosszabb ideig fennáll. Mit tehetünk vajon szaglásunk gyorsabb helyreállítása érdekében?

Bár a koronavírus-pandémia megjelenésével, illetve a megbetegedések számának emelkedésével egyre inkább előtérbe kerül a téma, hagyományosan azonban kevesebb figyelem jutott eddig az orvoslás fejlődésében a szaglászavar (parozmia), szaglásvesztés (anozmia) és ízérzésvesztés (ageúzia) kezelésére. Az igazolt fertőzöttek száma ugyanakkor mostanra a 100 milliót is meghaladja világszerte, így több millióra tehető azok száma, akiknél a COVID-19 nyomán tartós érzékzavar alakult ki - hívta fel a figyelmet a The Conversation oldalán megjelent cikkében Carl Philpott, a Kelet-Angliai Egyetem rinológus és olfaktológus professzora. A szakember egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként a közelmúltban részletesen áttekintette a témában eddig megjelent kutatási eredményeket, majd közösen egy ajánlást is megfogalmaztak a vírusfertőzések után fennmaradó szaglási diszfunkció kezelésére.

A rendszeres szaglástréning segíthet visszaállítani a COVID-19 miatt elvesztett szaglást

A rendszeres szaglástréning segíthet visszaállítani a COVID-19 miatt elvesztett szaglást.

Fotó: Getty Images

Mennyiben különbözik az egyszerű nátha és a COVID-19 okozta szaglásvesztés? Részletek itt.

A tudósok között egyetértés alakult ki arra vonatkozóan, hogy a legjobb terápiás eszközt egyelőre a szaglástréning jelenti. Megállapításaik szerint szteroidokat elsősorban diagnosztikai céllal lehet csak alkalmazni, így például olyan egyéb, orrduguláshoz vezető problémák kizárására, mint az orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis). Felmerült az A-vitamint tartalmazó orrcseppek alkalmazásának lehetősége is, amelyet szintén érdemes fontolóra venni, hatásossága ugyanakkor egyelőre nem kellően bizonyított. Összességében tehát a szaglástréning kínálja a legreményteljesebb terápiás megközelítést a szaglászavar enyhítése céljából. Lássuk, mit is jelent ez a gyakorlatban.

Hogyan zajlik a szaglástréning?

A módszer lényegében azon alapul, hogy rövid etapokban, de rendszeresen igyekszünk különböző illatokkal megdolgoztatni szaglásunkat, hosszú távon javítva ezáltal annak érzékenységét. A területen dolgozó orvosok már régóta ajánlják ezt a technikát pácienseiknek, amelynek komoly előnye, hogy nem igényel vényköteles gyógyszereket, sem pedig érdemi pénzügyi ráfordítást, ráadásul otthon is könnyen gyakorolható. Az elmúlt évtized során több tanulmány is igazolta, hogy a szaglástréning segíthet visszaállítani az elvesztett szaglást, különösen olyan esetekben, amikor a kiváltó ok valamilyen vírusfertőzés, például egy közönséges nátha volt. Bár Philpott professzor szerint kifejezetten a COVID-19-re vonatkozóan még nem történtek hasonló kutatások, úgy véli, nincs okunk kételkedni abban, hogy a módszer ez esetben is éppúgy hatásos lehet.

Az Angliában és Walesben működő Fifth Sense nonprofit szervezet készített egy részletes útmutatót is arra vonatkozóan, hogyan folytathatunk otthon szaglástréninget. Az első lépés, hogy keressünk otthon néhány olyan illatforrást, amelyek egyébként jól elkülönülnek egymástól. A lehetőségek skálája igen széles, a többi között egyaránt alkalmas lehet e célra a citrom és narancshéj, szerecsendió, szegfűszeg, menta, eukaliptusz, őrölt kávé, kókusz vagy vanília is. Érdemes olyan illatokat választani, amelyekről tudjuk, hogy kellemesek számunkra, illetve akár valamilyen személyes kapcsolat vagy emlék is fűz hozzájuk. Ha megvannak az illatok, az alábbi lépésekben végezhetjük el magát a gyakorlatot.

  1. Helyezzük a kiválasztott illatforrásokat külön-külön tiszta edényekbe.
  2. Lazuljunk el, engedjünk időt magunknak arra, hogy ráhangolódjunk a feladatra.
  3. Emeljük magunk elé az egyik tálat, majd lassan, természetes módon lélegezzük be az illatát néhány másodpercig. Ne szippantsunk túl erőteljesen, mélyen, mert ez csak hátráltatja, hogy bármilyen szagot is megérezzünk.
  4. Ismételjük meg ezt két-három alkalommal, majd tartsunk pár perc pihenőt.
  5. Ezután vegyük elő a következő tálat, és újfent szagoljuk meg az előzőhöz hasonlóan.
  6. Miután minden illattal végeztünk, készítsünk rövid jegyzetet a tapasztalatainkról egy naplóba. Hosszú távon így követhetjük nyomon a változást, javulást.

A szaglástréninget érdemes naponta legalább kétszer elvégezni, ideális esetben reggel és este. Fontos továbbá, hogy ne keseredjünk el, ha kezdetben semmilyen javulást sem érzünk. A folyamat sokaknál igen lassú, és idő kell, mire sikert érnek el. Mindenképpen tartsunk ki a módszer mellett, mert Philpott professzor szerint igazoltan képes stimulálni a specializált szaglósejtek működését, illetve egyes kutatások alapján az agy szaglásért felelős területein is pozitív változásokat idéz elő. Ugyancsak tudományos bizonyítékok utalnak arra, hogy a hatékonyság növelése érdekében a tréninghez használt illatokat érdemes háromhavonta egyszer lecserélni, valamint arra vonatkozóan is születtek kísérleti eredmények, hogy minél tovább gyakorolja valaki a szaglástréninget, az annál jelentősebb javulást idéz elő.

Nyers hagyma egy pohár citromlével - egészen furcsa menüt fogyasztott el kamera előtt egy férfi, hogy bebizonyítsa a kételkedőnek, a COVID-19 miatt valóban teljesen elvesztette a szaglását és ízérzékelését. A videót alábbi cikkünkben tekintheti meg.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag