Így öl a rákvírus

A HTLV-1 vírus a leukémia ritka formáját okozza - méghozzá úgy növeli meg a betegség kialakulásának kockázatát, hogy megváltoztatja a sejten belüli DNS-hurkokat. De mik azok a DNS-hurkok, és kell-e aggódnunk az állapotuk miatt?

Az embereknek szokásuk nyugtalankodni a szívük, a gyomruk vagy az idegrendszerük állapota miatt. De a DNS-hurkainak épsége miatt senkinek sem fáj a feje, hiszen nem érzékeli őket, sőt általában nem is tud róluk. Pedig igen veszélyes, ha a hurkok egészsége megbomlik. Egy ősi vírus halálos fenyegetése mutatta meg igen személetesen, hogy miért.

HTLV-1
Minden sejtünkben 2 méternyi DNS-szál található. A vírus több tízezer helyen képes károsítani

A DNS hurokképző mechanizmusai azoknak a hálózatoknak a részét képezik, amelyek a DNS teljes anyagcseréjét szabályozzák, beleértve a transzkripciót (az egyes DNS-szakaszok másolását), a replikációt (az eredetivel azonos dezoxiribonukleinsav-molekula létrehozását) és a rekombinációt (a meglévő tulajdonságokat kialakító örökítő tényezők újrarendeződését és ezzel új génkombinációk kialakítását). Az eLife folyóiratban megjelent kutatás azt mutatja, hogy a humán T-sejtes leukémiavírus (HTLV-1) genomunk több különböző pontján hat, és tönkreteszi a több tízezer gén szabályozását. A londoni Imperial College és az Európai Bioinformatikai Intézet (EMBL-EBI) kutatói szerint az eredmények azt mutatják, hogy a HTLV-1 megváltoztatja az emberi DNS-hajlítás mintáját a fertőzött sejtekben, és szerintük a génfunkciók ebből eredő zavarai növelik meg aleukémiakockázatát. 

Megzavarja a DNS működését

A szakértők úgy becsülik - írja a Science Daily, hogy a HTLV-1 több mint 10 millió embert fertőzött már meg a világon. A vírust védekezés nélküli szex, vérátömlesztés és anyatej révén is át lehet adni. Az emberek évtizedeken keresztül hordozhatják a vírust tünetek nélkül, és 90 százalékuknak fogalma sincs róla, hogy milyen veszélyes kórokozó lappang a szervezetében. Pedig a becslések szerint a fertőzöttek mintegy 5-10 százalékánál a tünetmentesség agresszív leukémiába vagy progresszív bénulással járó betegségbe fordul. A legfrissebb tanulmányban a kutatók azt vizsgálták meg, hogy a HTLV-1 hogyan lép kölcsönhatásba az emberi DNS-sel a fertőzéskor. Különösen az érdekelte őket, hogyan célozzák meg a szervezet védekezésében kulcsszerepet játszó speciális fehérvérsejteket, a T-sejteket.


Minden egyes emberi sejtben körülbelül kétméternyi DNS-szál található, amely a sejtmagba van csomagolva. Annak érdekében, hogy elférjenek, a csavart szálak szorosan feltekerődnek és fehérjékkel veszik körbe magukat. Ezt a szorosan becsomagolt "spagettit" nevezik kromatinnak.

Hurkok és betegségek

A kromatin nem véletlenszerűen szerveződik, hanem több ezer hurokba van hajtogatva, amelyek kikandikálnak a fő szálból. Ezek a hurkok bizonyos DNS-régiókat tesznek elérhetővé a sejtmechanizmusok számára, melyek leolvassák és lemásolják a DNS-t, azaz így sokkal könnyebben olvasható és átírható a DNS egy-egy darabja. A legújabb kutatások azt mutatták, hogy a meglévő hurkok megzavarása vagy az új hurok létrehozása megváltoztatja a génexpresszió szabályozását, ami számos betegséghez kapcsolódik.

A kutatócsoport izolálta a HTLV-1-el fertőzött betegek T-sejtjeit, és elemezte, hogy a DNS mely régiói módosultak. Megállapították, hogy a vírus a CTCF nevű fehérjéhez kötődik, amely a legfontosabb fehérje, amely az emberi genomban normális hurkot képez. Következésképpen a vírus megváltoztatja a hurok szerkezetét és a benne lévő gének aktivitását.

A deltaretrovírusként ismert humán t-sejtes leukémiavírus (HTLV-1), amely már milliókat fertőzött meg világszerte, leukémiát okozhat. A tudósok régóta tudják, hogy a deltaretrovírusok ősidők óta fertőzik az emberiséget. Ám mivel ezeknek a vírusoknak nem volt nyoma a kövületekben, eredetük mélyebb gyökere egészen idáig rejtély maradt. Nemrégiben azonban a nyomára akadtak. Részletek!

Charles Bangham professzor, az Imperial College immunológiai osztályának vezetője, a tanulmány vezető szerzője így foglalta össze a megállapításaikat: "A genomban található specifikus helyekhez kötődés révén a retrovírusok, mint például a HTLV-1, megváltoztathatják a kromatinhurkokat és megzavarhatják számos fontos gén szabályozását, ami rendellenességekhez és betegségekhez, például a HTLV-1-hez társuló leukémiához vezethet."

Új betekintés

Mivel az emberi genomban igen nagy számban találhatók szétszórva CTCF-helyek, a vírusok, például a HTLV-1 képesek több tízezer génben kárt tenni. A mostani felfedezések új betekintést engednek abba, hogy a HTLV-1-es vírusok hogyan módosíthatják az emberi genom szerkezetét oly módon, hogy súlyos betegségek, például rák kialakulásához vezessen. Ewan Birney, az Európai Bioinformatikai Intézet (EMBL-EBI) igazgatója, a cikk társszerzője hozzátette: "A komplex genomikai adatok elemzésével új vizsgálati lehetőséghez jutottak, hogy  feltárják a humán T-sejt leukémiavírus működését, ami segíthet megérteni, hogy miért fejlődnek ki egyes betegeknél pusztító tünetek, miközben mások tünetmentesek maradnak."

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag