+11° - +28°
Nincs front

Ralph W. Moss Ph.D.

Ralph W. Moss Ph.D. az Egyesült Államokban élő tudományos szakíró, a daganatos betegségek hagyományos és nem hagyományos kezeléseinek kutatója és összegzője, Szent-Györgyi Albert életrajzírója.

Ralph W. Moss Ph.D., nemzetközileg is elismert tudományos ismeretterjesztő író tizenkét könyvet írt, illetve szerkesztett, és három dokumentumfilmet készített elsősorban a rákos betegség kutatásával és kezelésévek kapcsolatos kérdésekről.
Moss - aki korábban a New Yorki Memorial Sloan-Kettering Onkológiai Központ tudományos ismeretterjesztő írója és a tájékoztatásért felelős helyettes igazgatója volt - független szakértőként több mint harminc éven át analizálta a daganatos betegségek hagyományos és nem hagyományos kezeléseit. Jelenleg "A Moss-jelentések" szerkesztője és írója, amely több mint 200 különböző rákos betegségről tartalmaz részletes ismertetőt.
Moss olyan úttörő könyvek szerzője, mint Az antioxidánsok a rák ellen, Rákterápia, A kemoterápia megkérdőjelezése és A daganatipar. Ő írta A rákháború című díjnyertes PBS dokumentumfilmet is. Moss írta továbbá az alternatív medicináról szóló első cikket Az Enciklopédia Britannia Évkönyve számára, továbbá az ő nevéhez fűződik a daganatos betegségek komplementer kezeléséről szóló első cikk megírása is a Tárgyalótermi medicina: rosszindulatú daganatok című orvosi-jogi kézikönyv számára.
Moss cikkei és tudományos közleményei olyan elismert szakmai lapokban jelentek meg, mint a The Lancet, a Journal of the National Cancer Institute, a Journal of the American Medical Association és a New Scientist.
Dr. Moss egyik alapító tagja a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Institutes of Health, NIH) Alternatív Medicina Hivatalának, amely mára a Komplementáris és alternatív medicina országos központja lett. Tagja többek között a Nemzeti Rákkutató Intézet (National Cancer Institute; NCI) PDQ Onkológiai adatbázisa Tanácsadó Szerkesztői Bizottságának is. Az Amerikai Urológus Társaság, a Columbia University és az University of Texas egykori tanácsadója.

Dinamikus és szellemes előadó, akit számos intézet hívott meg előadást tartani, köztük az Amerikai Energiaügyi Minisztérium, az Amerikai Onkológiai Társaság, továbbá számos egyetem, orvosegyetemek, és orvosi társaságok az Egyesült Államokban és külföldön is. Dr. Moss különös érdeklődéssel figyeli az integratív onkológia nemrég kezdődött, Európán belüli fejlődését. Gyakran tart előadásokat Észak-Amerikában. Nem egyszer azért utazik, hogy a rákos megbetegedések megalapozott alternatív kezeléseit kutassa. Tudásának, világos érvelésének és a daganatos betegek iránti együttérzésének köszönhetően Moss "az alternatív onkológiai kezelések területén széles körben elismert személyiséggé vált" - írta az Irish Times 2004-ben. "Ralph W. Moss Ph.D., élete fő törekvésének az alternatív daganatos kezelések, illetve a velük kapcsolatos állítások, független szakértőként történő vizsgálatát tekinti. Munkásságát a témában írt, jól megalapozott, átfogó és igen alaposan dokumentált Hírlevelei alapján jól ismerik.

Fordította és szerkesztette: Bakács Tibor, az orvostudomány doktora
A "Moss Hírlevelek" olyan könyvtár, amelyben a daganatos betegségekről
több mint kétszáz részletes elemzés található, Ralph W. Moss Ph.D. amerikai kutató tollából. Minden elemzés a jelenleg hozzáférhető hagyományos és alternatív kezeléseket tekinti át, és táplálkozási tanáccsal is szolgál azoknak, akiket daganatos betegséggel kezelnek, vagy akik ilyen betegségből épülnek fel.
Forrás:
www.cancerdecisions.com

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag