Lehet-e rákos betegként fogyókúrázni?

Megfelelő kezelések mellett a daganatos betegségben szenvedők is sokszor zavartalan életet élhetnek, bizonyos esetekben azonban lényeges a fokozott odafigyelés. Példaként említhetők a fogyókúrák is e téren.

Fontos megemlíteni, hogy a tumorok anélkül is eredményezhetnek fogyást, komolyabb esetben akár malnutríciót, azaz alultápláltságot, hogy erre a beteg ráerősítene egy drasztikusabb fogyókúrával. Függően a rák típusától, még az egészen kis méretű daganatok is nagy mértékű súlyvesztéshez vezethetnek. Olykor éppen ezek a változások késztetik a szenvedő alanyukat arra, hogy kivizsgáltassa magát - ezáltal lehetővé téve a rák diagnosztizálását.


Különösen igaz ez az emésztőrendszeri daganatokra. Ilyenkor az erőteljesen növekedő tumor tápanyagokat, fehérjéket és energiát von el a megevett tápanyagból, megfosztva ezektől a szervezet egészséges részét. Eközben ráadásul a tápcsatorna sem tudja megfelelően feldolgozni az elfogyasztott táplálékot.

Romló gyógyulási esélyek

Bár logikusnak ötletnek tűnhet a ráksejtek kiéheztetése, azok valójában agresszívabbak a tápanyag megszerzése terén, ezért az ételmegvonás csak rontaná a páciens szervezetének állapotát, egyszersmind veszélyeztetve a gyógyuláshoz szükséges kezelések lebonyolítását. Az alultápláltság mind az életminőségre, mind a beteg testének védekezőképességére negatív hatást fejt ki. Megnövekszik a fertőzések veszélye és a műtétek kapcsán előforduló szövődmények gyakorisága, miközben a szervezet kevésbé lesz képes felvenni a harcot a daganattal szemben.

A kezelések gyakran jelentkező mellékhatása az étvágytalanság

A malnutríció bizonyítottan rontja a gyógyulás esélyét, ezért javasolt, hogy a rákos betegek inkább a reformkonyha és a testedzés, mozgás nyújtotta előnyökben bízzanak, mintsem az erősebb, megterhelőbb fogyókúrás módszerekben.

Kezelés alatt

Még inkább speciális helyzetet teremt, amikor a páciens valamilyen kezelés, így például kemoterápia vagy sugárterápia alatt áll. A tumor által alapvetően is előidézett gondok mellett ilyenkor - mellékhatásként - gyakran jelentkezik hasmenés, hányinger és étvágytalanság, márpedig mindegyik állapot további hiányokat idéz elő a szervezet ellátottságában. A terápiák ideje alatt kiemelten fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, hogy a szervezet a kezelések között képes legyen a megfelelő regenerációra, ezáltal támogatva a gyógymódok hatékonyságát.

Mozgás, friss levegő, kedvenc ételek - néhány házi praktika is segíthet étvágytalanság esetén.

Szakember által összeállított egyéni étrend révén biztosítható a kellő energia- és tápanyagbevitel, akár különleges, orvosi célokra szánt tápszereket alkalmazásával. Ha a testtömeg index 18,5 alá esik, avagy a beteg rövid idő alatt elveszti testtömege 5-10 százalékát, általában már szükséges a fogyás kezelése.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag