Még veszélyesebb lett a parlagfű

Már elkezdődött a parlagfű virágzása - és ezzel együtt a pollenképződés is.

Mintegy 2,5 millió ember allergiás rá

- Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, aki Magyarországon parlagfű-allergiától szenved - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Az idei időjárás kedvez a növény fejlődésének

Máris elkezdődött a pollenképződés

Keresztallergiát okozhatnak a gyümölcsök és a zöldségek

Azoknál, akik a parlagfűre allergiásak, keresztallergiát válthat ki néhány gyümölcs és zöldség fogyasztása. Melyek lehetnek a problémás élelmiszerek a számukra? Kattintson!

A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található, tette hozzá Gyuricza Csaba. Véleménye szerint a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata.


Már 30-40 pollen is problémát okozhat

A főigazgató példaként említette, hogy a parlagfűre érzékenyek számára már légköbméterenként 30-40 pollen is problémát okoz. Egy igazán fertőzött időszakban azonban a pollenek száma légköbméterenként akár 700 és 800 között is mozoghat. Az országos parlagfű felderítés július 1-jén indult, amelyben többek között az Országos Rendőr-főkapitányság is részt vesz helikopterek segítségével.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag