Rengeteg szakdolgozó otthagyná a fekvőbeteg-ellátást

HáziPatika

A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók csaknem fele elhagyná az állami egészségügyet - derült ki egy friss felmérésből. Tízből kilenc egészségügyi szakdolgozó a fizetésével is elégedetlen.

Elégedetlen a bérével az egészségügyi szakdolgozók közel 90 százaléka, az ápolók ötöde pedig hivatást váltana - derült ki a Független Egészségügyi Szakszervezet felméréséből. A szakszervezet elnöke, dr. Soós Adrianna az Index kérdésére elmondta: a járvány alatt a betegek túlélési esélye leginkább az őket ápoló szakdolgozók számától függ, akiket csak a jelenleginél erősebb anyagi ösztönzéssel lehetne megtartani. Közülük nagyon sokan három műszakban dolgoznak, hogy a megélhetésüket biztosítani tudják.

Tömegével mondanának fel a fekvőbeteg-ellátásban

A kutatás szerint a fekvőbeteg-ellátásban dolgozók közel fele elhagyná az állami egészségügyet. A válaszadók mindössze egyharmada szeretne a jelenlegi munkahelyén maradni, amit a szakszervezet rendkívül riasztónak tart. Az elégedetlenség egyik fő oka, hogy a szolgálati jogviszonyról szóló törvény ellehetetleníti, hogy a dolgozók egynél több egészségügyi intézményben vállaljanak munkát. Ráadásul az új rendszer nem rendezte az intenzív osztályokon dolgozó ápolók műszakpótlékait sem. 

A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók közel fele elhagyná az állami egészségügyet. Fotó: Getty Images
A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók közel fele elhagyná az állami egészségügyet. Fotó: Getty Images

Dr. Soós Adrianna szerint az új jogviszony rengeteg dolgozónak rosszabb anyagi helyzetet teremt így. Az alapbérek ugyanis továbbra is rendkívül alacsonyak, amit a szakdolgozók többsége megalázóan kevésnek tart az elvégzett munkájához és megélhetéséhez képest. Az orvosok béremelése miatt az egészségügyben tovább nő a bérfeszültség.


Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső