Maga szervezte le műtétét egy férfi

Mivel két napon belül sem tudták megígérni, hogy ellátják a kifordult bokáját, a 39 éves férfi úgy döntött: egy másik városban maga szervezi le a műtétét.

Négy órát csak arra várt, hogy a mentők kiérjenek hozzá, újabb ötöt a Szent János Kórházban orvosra és röntgenre, negyvennyolcat pedig a szükséges műtétre. Aztán megunta, és leszervezte magának a műtétet. A 39 éves pátyi férfi bokája január elsején fordult ki, a jeges útszakaszok mellett a sürgősségi ellátásban tapasztalt, kritikus orvoshiány is nehezítette az ellátását - számol be a férfi kálváriájáról a Velvet.

A jeges járdaszakaszokon még óvatosan lépkedve is könnyen kificamodhat a bokánk. Mit tegyünk ilyenkor? Cikkünkben a válasz!

Két napon belül sem vállalták a műtétet

A férfi a lefagyott úttesten csúszott meg, és kifordult a bokája. Először a háziorvosát, majd a mentőket hívta, akik azonban jelezték, hogy a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a megszokottnál lassabban tudnak csak a helyszínre érni. Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint több mentőautót is szolgálatba állítottak, mégis előfordultak olyan esetek, amikor a beteggel kórházba induló mentőegységnek útközben egy másik beteget is fel kellett vennie annak érdekében, hogy mindenki megfelelő ellátást kaphasson. Öt óra telt el, mire kiderült, hogy műteni kell a lábát, de csaknem tizenkét óra múlva fektették csak be az egyik kórterembe.

A kifordult boka sürgős ellátást kíván
A kifordult boka sürgős ellátást kíván (illusztráció)

Az orvosok azonban a leterheltség miatt negyvennyolc órán belül sem tudták garantálni a műtétet. A férfi ezután döntött úgy, hogy inkább saját maga veszi kézbe a kezelését. Egy orvos ismerőse a tatabányai Szent Borbála kórházban elvállalta, hogy megoperálja, amennyiben a Szent János Kórházban kiadják a zárójelentését. Saját költségén Budapestről Tatabányára utazhatott, ahol szombaton délelőtt végül megoperálták.


Az eset sajnos nem tekinthető egyedinek, és rávilágít a sürgősségi ellátásban tapasztalt, egyre égetőbb orvoshiányra. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Éger István szerint az ország sürgősségi osztályain 600 szakképzett orvosra lenne szükség a minimumfeltételek teljesítéséhez, ehhez képest jelenleg csak 140 orvos dolgozik a területen. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső