+10° - +25°
Nincs front

Ezért baj a tengeri jég eltűnése az Északi-sarkvidéken

A Polastern német kutatóhajó 150 terabájtnyi adatot és ezernél is több jégmintát gyűjtött be, hogy kiderítsék a szakemberek, miként alakul a jég olvadása az Északi-sarkon.

A feljegyzések kezdete óta soha nem húzódott vissza olyan gyorsan a tengeri jég az Északi-sarkvidéken, mint a Polarstern német kutatóhajó egy évig tartó Mosaic nevű expedíciója idején. A tengeri jég kiterjedése 2020 nyarán csak fele akkora volt, mint évtizedekkel ezelőtt - közölte kedden Markus Rex, az Alfred-Wegener Intézet szervezte expedíció vezetője sajtótájékoztatón, amelyen megvonták a múlt év októberében véget ért expedíció mérlegét.


"A nyári tengeri jég eltűnése az észak-sarkvidéken az egyik első akna ezen az aknamezőn" - hangoztatta Markus Rex. Húsz ország mintegy 300 kutatója indult a Mosaic expedícióra a Polarstern fedélzetén 2019. szeptember 20-án. A kutatóhajó csaknem tíz hónapon keresztül sodródott a Jeges-tengeren egy jégtáblába fagyva, az útvonalat és a sebességet a szél és az áramlatok által hajtott jégtábla sodródása határozta meg. A kutatók így mérni és dokumentálni tudták a jég teljes ciklusát fagyástól olvadásig. 

Egyre pusztítóbbak az óceáni hőhullámok

A globális klímaváltozás következményeiről itt írtunk.

Az utolsó generáció, amelyik még látta a jeges Északi-sarkot

A 140 millió eurós költségvetésű kutatás mintegy 150 terabájtnyi adatot gyűjtött és több mint ezer jégmintát. A térségben a jég fele olyan vastag volt, a hőmérséklete pedig 10 Celsius-fokkal magasabb, mint amelyet az 1890-es években mért a Fram nevű hajó a norvég Fridtjof Nansen vezetésével - közölték a kutatók. A kisebb tengeri jégfelület miatt az óceán képes volt nyáron több hőt elnyelni, ezért a jégtáblák kialakulása ősszel a szokásosnál jóval lassúbb volt. "Mi lehetünk az utolsó generáció, amelynek nyáron tengeri jég által fedett Északi-sarkról van élménye" - jegyezte meg fájdalmasan Stefanie Arndt tengerijég-fizikus.

Hamarosan megállíthatatlanná válik Grönland jegének olvadása. Kattintson!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +25 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a napsütést keleten zavarja több felhő, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag