Zacher: Nem a teljes tiltás a megoldás

HáziPatika

Szilveszterkor több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, ám Zacher Gábor szerint ez nem kiemelkedő adat az előző évekhez viszonyítva. A toxikológus arról is beszélt: az alkoholfogyasztás teljes tiltása értelmetlen, helyette azt kellene megtanulni, hogyan tudunk egy bizonyos mennyiség után megálljt parancsolni magunknak.

Az alkohol ezt teszi a testünkkel - mutatjuk a hosszú távú hatásokat. Részletek itt!

Zacher Gábor az ATV Start című műsor vendége volt, ahol elmondta: bár sok munka volt szilveszterkor, semmi olyan nem történt, ami szakmai szempontból említésre méltó lenne. Az esetek szerinte "mind megelőzhetőek lettek volna"

Szilveszterkor
Nem a "nulltolerancia" a megoldás, hangsúlyozza Zacher Gábor. Fotó: iStock

Több százezer felnőtt alkoholbeteg van

Azzal kapcsolatban, hogy az Országos Mentőszolgálat adatai szerint szilveszterkor több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, és mintegy 10 százalék volt a kiskorúak aránya, úgy nyilatkozott: nem kiemelkedő adat az előző évekhez képest, és főleg nem meglepő egy olyan országban, ahol a több százezer felnőtt alkoholbeteg ellenére nincs alkohol elleni stratégia.


"Ne legyen harmadik pohár"

Zacher Gábor leszögezte: nem az alkoholfogyasztás teljes tiltása, a "nulltolerancia" lenne a megoldás - azt kellene hangsúlyozni, hogy "ne legyen harmadik", vagyis két pohár ital után megálljt parancsoljunk magunknak.

Ilyenkor természetesen a többiek könnyen elkezdhetnek élcelődni azon, hogy valaki nem akar több alkoholt inni, ám a szakember szerint tudni kell, hogy kitől fogadjunk el kritikát, tudni kell nemet mondani. "Ettől nem leszel csíra, hanem több leszel, mint a másik, és ez tanulható. Rengeteg olyan tanulható minta van, amit át kellene adni a gyerekeknek" - mutatott rá. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést fátyolfelhők szűrik, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag