WHO: "egyetlen ország sincs biztonságban"

A világ "háborúban áll a COVID-19-cel", az új koronavírus okozta járványos betegséggel - szögezte le António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben, felszólítva egyúttal a nemzetközi közösséget, hogy térjen át "hadigazdálkodásra".

Lehetséges, hogy a 70 százalékos átoltottság sem lesz elegendő a nyájimmunitás eléréséhez? Részletek itt.

"Háborúban állunk egy vírussal. A hadigazdálkodások idejének logikájára és gyorsaságára van szükségünk" - jelentette ki a főtitkár az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó tagállamok éves értekezletének a megnyitóján. Guterres - aki szerint a tavaly év elején kezdődött pandémia "szenvedéscunamit" zúdított a világra - azt mondta, hogy a vírus miatt közel 500 millió munkahely szűnt meg. A főtitkár nemzetközi összefogást sürgetett, hangsúlyozva, hogy ennek híján a vírus a szegényebb, elegendő oltóanyaggal nem rendelkező országokban tovább mutálódik, ez pedig több százezer ember halála mellett lassítja a világgazdaság újjáéledését is.

Katona kézbesít koronavírusteszthez szükséges felszerelést egy helyi lakosnak az angliai Boltonban május 24-én

Katona kézbesít COVID-teszthez szükséges felszerelést az angliai Boltonban május 24-én.

Fotó: Getty Images

A méltányos vakcinaelosztással kapcsolatban bejelentette, hogy a hét végén egyeztetni fog a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) vezetőjével egy munkacsoport megalakításáról, aminek célja az oltóanyaggyártás kapacitásának megduplázása lesz. Hozzátette, az egyeztetésen fel fogja vetni a technológiával és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos rugalmasságot is. Leszögezte, hogy ennek érdekében az egész világszervezetet kész mozgósítani.


A megnyitón felszólalt a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is, aki szintén a méltányosabb vakcinaelosztásért szállt síkra, és felszólította az oltóanyaggal rendelkező országokat, adományozzanak vakcinadózisokat az oltások méltányos elosztására létrehozott COVAX programnak. Hozzátette, minden ország lakosságának legalább 10 százalékát be szeretnék oltani a koronavírus ellen szeptemberig, 30 százalékát pedig az év végéig. A főigazgató kitért az egészségügyi dolgozók helyzetére is, akik közül szerinte legalább 115 ezren estek a vírus áldozatául. Figyelmeztetett arra is, hogy ha a járvány terjedése nem lassul, három hét múlva már annyi igazolt halálos áldozata lesz a COVID-19-nek idén, mint a tavalyi év során összesen. Hozzátette, hogy a 2021-ben mostanáig regisztrált fertőzöttek száma máris meghaladta a 2020-ban igazolt összes esetet. "Egyetlen ország sem mondhatja el magáról, hogy biztonságban van" - szögezte le.

Egy évtizeden belül egyszerű kellemetlenséggé szelídülhet a ma még súlyos világjárványt okozó új típusú koronavírus-fertőzés - állítják amerikai kutatók. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag