Újabb ok, ami miatt megéri maszkot hordani

HáziPatika

A világjárványt okozó koronavírus elleni védekezés szerves része a maszkviselés, amely - ha helyesen hordjuk - segít kiszűrni a levegőben felénk szálló vírusrészecskéket. A kutatók legújabb felfedezése szerint ráadásul az arcmaszkok közvetetten is segítenek megelőzni a súlyos megbetegedést.

Tipikus hibák, melyeket maszkviseléskor elkövetünk - részletek itt.

Bár sokan panaszkodnak rá, hogy a szájmaszkok kényelmetlenek, akadályozzák a szabad légzést, nyomják a fület és megkeserítik a szemüvegesek mindennapjait, tagadhatatlan, hogy a koronavírus-járvány megfékezésének első számú eszközévé léptek elő az arcmaszkok. A cseppfertőzéssel terjedő SARS-CoV-2-vírus ellen ugyanis bizonyítottan hatékonyan véd az orr és a száj eltakarása - még a legegyszerűbb, otthon varrt textilmaszkok is képesek kiszűrni a levegőből a fertőző vírusrészecskéket, ezzel jelentősen csökkentve a megfertőződés kockázatát. Egy, a Biophysical Journal című folyóiratban megjelent új tanulmány pedig arra is rámutatott, hogy nemcsak a megfertőződés, de a súlyos megbetegedés rizikóját is mérsékli a maszkviselés. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói állítják, hogy a belélegzett magas páratartalmú levegő összefüggést mutat az enyhébb lefolyású COVID-19-cel - márpedig amikor maszkot hordunk, az átlagosnál páradúsabb levegőt lélegzünk be.

arcmaszk fertőzés COVID-19 vírus koronavírus
A maszkban kialakuló párás levegő csökkenti a megbetegedés kockázatát. Fotó: Getty Images

A száraz levegő növeli a fertőzésveszélyt

Amint azt a News Medical portál is írja, a szezonálisan jelentkező légzőszervi megbetegedések (például a nátha és az influenza) terjedése részben az alacsony kültéri és beltéri relatív páratartalomhoz köthető, a száraz levegő ugyanis hamar kiszárítja a nyálkahártyákat, így azok kevésbé állnak ellen a kórokozóknak. Nem véletlen, hogy a fűtésszezonban kifejezetten ajánlott a rendszeres otthoni párologtatás, a magas páratartalom ugyanis elősegíti a légutak öntisztulását, így a kórokozók tüdőbe jutását is megnehezíti. Sőt, a nedves levegő kifejezetten támogatja azimmunrendszerműködését, mert fokozza az úgynevezett interferonok termelődését. Ezek a vegyületek akkor termelődnek, ha valamilyen kórokozó kerül a szervezetbe, fő feladatuk pedig meggátolni az egészséges sejtek megfertőződését, azaz a szervezet védekező funkcióját erősítik.

Párás közeg a maszk mögött

A kilélegzett levegő az arcmaszk anyagán kicsapódik, így hamar meleg, nedves közeg alakul ki a maszk mögött. A kutatók négy általános típusú maszk párásodását vizsgálták: egy FFP2 (N95) jelzésű légzésvédő maszkét, egy háromrétegű sebészi maszkét, egy kétrétegű pamut-poliészter textilmaszkét, valamint egy nehéz anyagból készült textilmaszkét. Az ezeket viselő önkénteseket arra kérték, hogy egy lezárt acélládába lélegezzenek különböző hőmérsékleten. A kutatás végén a szakemberek megállapították, hogy változó mértékben ugyan, de mind a négyféle tesztelt maszk növelte a belélegzett levegő páratartalmát. A legjobban a kétrétegű pamutmaszkok melegítették fel a belélegzett levegőt, az ezek viselésekor kialakuló közeg relatív páratartalmának emelkedése meghaladta a 100 százalékot.

Könnyebben távoznak a kórokozók

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a megnövekedett páratartalom elősegíti a nyálkahártyára kerülő kórokozók kiürülését a szervezetből, késlelteti és csökkenti az alsó légutak megfertőződését, így egy esetlegesen kialakuló betegség is kevésbé lehet súlyos lefolyású. Az arcmaszkok tehát nemcsak a közvetlen megfertőződéstől védenek, hanem közvetetten a súlyos megbetegedés kockázatát is mérséklik. "Az arcmaszkok erősen növelik a belélegzett levegő páratartalmát, és úgy véljük, hogy az ennek következtében hidratáltan tartott nyálkahártyáknak és légzőszerveknek köszönhetően csökkenthető a súlyos lefolyású COVID-19 kialakulása kockázata" - nyilatkozta dr. Adriaan Bax, a tanulmány egyik kutatója, hozzátéve, hogy ez a mechanizmus nemcsak a koronavírus, de az influenzavírusok okozta betegség esetén is megfigyelhető.  


A szakértők azt is kiemelték, hogy a párás közeg akkor is a hasznunkra válik, ha már elkaptuk a náthát vagy az influenzát, azaz akkor is érdemes viselni az arcmaszkot, ha éppen betegek vagyunk. Ezzel nemcsak a környezetünkben tartózkodók egészségét védjük, de a saját felépülésünket is támogathatjuk.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag