+10° - +26°
Nincs front

Radioaktív sugárzás Európában: nem Fukusima az oka

Továbbra is ismeretlen a múlt héten több európai városban megemelkedett radioaktivitás oka és forrása - közölte az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) sugárbiológiai laboratóriumának főigazgatója a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legfrissebb tájékoztatására hivatkozva hétfőn az MTI-vel.

A NAÜ múlt pénteken azt közölte, hogy alacsony szintű radioaktív sugárzást észleltek Csehországban és Európa más pontjain, de hozzátették: a jód-131 részecskék nem jelentenek veszélyt a lakosság egészségére. Az ENSZ-szervezet már akkor jelezte, hogy egyelőre nem tudta megállapítani a sugárzás forrását, ám úgy vélte, hogy az nem a fukusimai atomerőműből származik.

Sáfrány Géza, az OSSKI főigazgatója hétfőn azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon még mindig van-e sugárzás, friss mérési adatok ugyanis a legkorábban kedden lehetnek.

Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója az MTI-nek szintén hétfőn leszögezte: nem a Paksi Atomerőműből ered a minimális radioaktív szint emelkedés. Közlése szerint a paksi atomerőmű környezetében sem mértek magasabb értéket.

Az OAH főigazgatója megjegyezte, egy hétig kell mintát venni a levegőből, és azt néhány nap alatt kiértékelni, így - mint fogalmazott - "nincs új hír, és ma nem is várható".

Sáfrány Géza, az OSSKI főigazgatója múlt pénteken az MTI-nek azt mondta, az országszerte több nagyvárosban található sugárvédelmi decentrumok közül két helyen, a budapesti és a miskolci mérőállomásokon mérték a jód-131 részecske megemelkedését. Az 1986-os csernobili és a 2011-es fukusimai atombalesetnél is ilyen, jód-131 szabadult fel nagy mennyiségben - tette hozzá.

Ennek kapcsán megjegyezte, hogy az ez év márciusi japán katasztrófa után Magyarország egész területén ki lehetett mutatni a radioaktív szint minimális megemelkedését, de az sem volt akkora mértékű, hogy az emberi egészségre bármilyen veszélyt jelentett volna. A most mért értékek pedig messze alatta vannak az akkori sugárzási értékeknek, így egészségügyi kockázat most sem áll fenn - hangsúlyozta a főigazgató.

Sáfrány Géza szerint időnként előfordul, hogy egy-egy mérésnél a radioaktív szint megemelkedését észlelik, de ennek okát sokszor nem sikerül kideríteni. Mint kifejtette: a mostanihoz hasonló, minimálisan megemelkedett jódszintnek több oka is lehet. A nukleáris medicinában, például pajzsmirigy daganatok kezelésénél rutinszerűen használnak radiojódot. Ahol ilyen készítményt gyártanak - például Budapesten is több helyen -, annak környezetében olykor kimutatható a radioaktív jód megemelkedése, de az egészségre ez sem jelent veszélyt - emelte ki a szakember.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag