Mesterlövészek vadásznak a patkányokra

HáziPatika

Budapesten a legóvatosabb becslések szerint is a duplájára nőtt a patkányészlelések száma az elmúlt hónapokban. A rágcsálók azonban nem csak nálunk jelentenek problémát.

Ahogy azt a HáziPatika.com korábban már megírta, szemtanúk - és az irtást végző cég szerint is - újra elszaporodtak Budapesten a patkányok, holott erre a 70-es évek óta nem volt példa. A főváros idén félmilliárddal is többet költ az irtásra, mint az elmúlt években.

Bújócska a patkányokkal

Nincs olyan nagyváros, ahol ne lennének patkányok, újabban Budapesten is sok helyen észlelik ezt a kártevőt. Ha egyedileg védekeznek ellenük, képesek heteken keresztül elhurcolni a kihelyezett mérgeket, a környéken élők pedig szurkolhatnak, hogy ne kapjanak el tőlük semmit. De mit terjeszthetnek ezek a rágcsálók, és miért olyan nehéz védekezni ellenük? Korábbi cikkünkért kattintson!

A történelem során a legkülönfélébb eszközökkel igyekeztek megfékezni a patkányok terjedését, a qubit.hu annak járt utána, mi mindent tesznek a patkányok ellen ma, a 21. század nagyvárosai.

New York: szárazjég, oposszumok, fogamzásgátlás

A lap azt írja, New York patkányainak számát tették már 16, 28 és 32 millióra is, de az eddigi legmegbízhatóbb becslés egy 2014-es statisztikai elemzésből származik, amely szerint körülbelül 2 millióan lehetnek a New York-i rágcsálók. A város vezetősége az évek során többféle módszerrel is megpróbált már leszámolni a rágcsálókkal, 2013-tól például egy 4-vinil-ciklohexén-dioxid nevű szerves vegyület felhasználásával készült szer kihelyezésével igyekeztek sterilizálni a patkányokat, hogy a korai menopauza beálltával ne szaporodjanak túl gyorsan, de ennek hatását - az újabb sterilizációs próbálkozásokból kiindulva - máig sem látni.

 a legkülönfélébb eszközökkel igyekeztek megfékezni a patkányok terjedését,
Különféle eszközökkel igyekeztek megfékezni a patkányok terjedését. Fotó: iStock

2010-ben oposszumokkal árasztották el a kerület parkjait, hogy levadásszák a patkányokat. A patkányok azonban - folyamatosan kicselezve támadóikat - megmenekültek, az oposszumok pedig szintén elszaporodtak városszerte, szabadságukat pedig kukák felborításával és a gyümölcsfák lelegelésével ünnepelték.

Ennél hatásosabb akció volt a szárazjéggel való irtás 2018-as bevezetése: a kihelyezett szárazjég-, vagyis szilárd szén-dioxid-tömbök idővel gázzá alakulnak, ami beszivárog a patkányok járataiba és örökre elaltatja őket.

Mesterlövészek és a génszerkesztett patkány

A lap azt írja, nemrég Teheránban észleltek macskaméretűre nőtt szuperpatkányokat, az iráni vezetők pedig nem tétlenkedtek: hőkamerával és légpuskával felszerelt mesterlövészcsapatokat küldtek a patkányokra. Bár a Qubit pontos adatok nem ismer, de az iráni állam szerint egy lakosra hat patkány jut, így Teheránban 50 millió rágcsálót tartanak számon.

Skóciában a múlt helyett a jövő módszereit próbálgatják: az Edinburgh-i Egyetem kutatói a génszerkesztéshez használt CRISPR technikával módosítanák úgy a patkányok hímivarsejtjeit, hogy az X kromoszóma kiiktatásával lényegében csak hím egyedek születhessenek, így néhány generáció alatt szaporodásképtelenné válna Nagy-Britannia teljes, több tízmilliósra becsült patkánytársadalma.


Patkányistenek

De nem mindenhol a tömeges irtás az elsődleges reakció a patkánypopulációk kezelésére. Az indiai Rádzsasztán állam egyik kisvárosában található Karni Mata templomban körülbelül 25 ezer házi patkány él a papok között, mert Durga istennő reinkarnációja, a 14. században élt Karni Mata leszármazottjait látják bennük. A legenda szerint a nő egyezséget kötött Jamával, a halál urával, hogy családtagjai haláluk után patkányként térnek vissza a földi világba, amíg újjá nem születnek emberként.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag