+11° - +28°
Nincs front

Koronavírus: mindenkinek jutna vakcina, sokan mégsem kérik

HáziPatika

Már csaknem 19 millió dózisnyi koronavírus elleni vakcina érkezett Magyarországra. Ekkora mennyiségből csaknem a teljes lakosságot immunizálni lehetne, az átoltottsági arány azonban hetek óta nem akar nőni, és vannak olyanok is, akik a második oltásra már el sem mentek.

Már eddig is annyi vakcina érkezett Magyarországra, hogy szinte az összes lakost beolthatnák vele - a csecsemőket és a 100 év felettieket is beleértve -, ennek ellenére hetek óta alig emelkedik az oltott személyek száma. Naponta mindössze pár ezren döntenek úgy, hogy most már beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen - írta heti vakcinaösszegző cikkében a 24.hu. A múlt héten például országszerte csupán 27 ezren kaptak vakcinát, miközben korábban egyetlen nap alatt is képesek voltak ennyi embert beoltani - amikor még volt kit. Az oltási kedv tehát jelenleg nem áll túl fényesen, pedig a vakcinák továbbra is százezrével jönnek. Kedden például már a 33. szállítmányt kaptuk meg a Pfizertől - ez 215 ezer új adagot jelent a COVID-19 ellen kifejlesztett, német-amerikai oltóanyagból.

Csaknem 96 ezren nem kérték a második oltást

A koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisa leginkább azoknak javasolt, akik idősek vagy gyenge immunrendszerrel rendelkeznek - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Részletek itt.

A portál beszámolója szerint 95970 olyan emberről lehet tudni, akinek augusztus 1-jéig lett volna esedékes a második oltása, de nem jelent meg a megadott időpontban az oltóponton vagy a háziorvosánál. Persze ennek hátterében akár az is állhat, hogy az illető beteg volt a második oltás időpontjában, ezért nem kaphatta meg az injekciót. Előfordulhat továbbá, hogy valaki az első oltás után tapasztalt melékhatások miatt, vagy az azóta feltárt lehetséges szövődményektől tartva inkább kihagyta a második dózist. Azonban biztosan sokan vannak azok is, akik csak a védettségi igazolványra pályázak, amit az első oltás után meg is kaptak, így a második részoltásra már "nem volt szükségük" - természetesen a teljes koronavírus elleni védelemhez ettől még szükséges lenne a második adag is.

A helyzetet korábban azzal próbálták orvosolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: szankció vár arra, aki nem kéri a 2. oltást. Ez azt jelentette, hogy eldöntötték, akinek már lejárt a második dózis beadásának határideje és önhibájából nem ment el a megadott időpontra, azt törlik a védettek listájáról, vagyis érvénytelenítik a védettségi igazolványát. Ezt a szabályt június 10-én jelentették be, azóta azonban már szinte mindenhová mehetünk védettségi igazolvány nélkül is, szóval most már ezzel sem igazán lehet hatni azokra, akik elbliccelték a második dózist - és azokra sem, akik még az elsőt sem kapták meg.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Beoltanak egy nőt a koronavírus-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával. Fotó: MTI/Balázs Attila

Hogy áll a többi ország?

A 24.hu arra is kíváncsi volt, hogy vajon a többi európai ország hogyan áll a felhalmozott vakcina-készletekkel. Az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) adataiból kiszámolták, hogy melyik nemzet hány embernek tudná beadni az összes szükséges dózist a rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiségből. Ezen a téren magasan Magyarország az első, ugyanis a 9,77 millió magyarból 9,725 milliót lehetne teljesen immunizálni a COVID-19 ellen, ami 99,6 százalékos átoltottsági arányt jelentene. Ha pedig csak a felnőtteket nézzük, akkor 120,7 százalékos átoltottságot érhetnénk el, tehát maradna bőven "felesleges" oltóanyag, ami például felhasználható a 3. oltásokra, amennyiben szükséges. Izland, Ciprus és Dánia is jól felkészült: ezekbe az országokba a lakosság háromnegyedének teljes beoltására elegendő vakcina érkezett eddig.

Van azonban 4 olyan ország is, ahol még a lakosok felét sem tudnák beoltani a készletből az új típusú koronavírus ellen: Litvánia, Szlovákia, Románia és Bulgária. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a képet némileg torzíthatja az, hogy Málta nem biztosít adatokat a leszállított vakcinakészletről, a felnőttek 85,6 százalékos átoltottsága alapján azonban valószínűsíthető, hogy ők sem állnak rosszul az oltóanyag-mennyiség tekintetében.


A jelenlegi átoltottságot nézve Magyarország most már az európai uniós átlag alatt áll. Az EU-ban ugyanis eddig a felnőttek 71,3 százaléka kapott legalább egy COVID-19 elleni oltást, nálunk viszont 66,7 százalék ez az arány. Ha szeretnénk elérni a jelenlegi uniós arányt, ahhoz még 370 ezer embert kellene beoltani. Közben Romániában és Bulgáriában még a felnőttek harmadát sem tudták immunizálni.

Koronavírus: mi kell a mutánsok elleni védelemhez? A válaszért kattintson ide!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag