Koronavírus gyerekeknél: így járjunk el

HáziPatika

Az enyhe tüneteket produkáló koronavírus-fertőzött gyermekek esetében a legtöbbször semmilyen tennivaló nincs - hívta fel a figyelmet dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Egy új tanulmány szerint a gyerekeknél "elhanyagolhatóan kicsi" a koronavírus-fertőzésből származó súlyos megbetegedések és elhalálozások száma - részletek itt.

Ne pánikoljanak, ha a gyermekükön a koronavírus-fertőzés tüneteit észlelik, de ne is vigyék őket közösségbe, se az orvosi rendelőbe se! Telefonon értesítsék a gyermekorvost - kérte a szülőket dr. Póta György. A gyermekorvos az ATV Start című műsorában elmondta, kihívás lesz mind a szülők, mind a tanárok számára, hogy megkülönböztessék a gyermekeknél csak kevés klasszikus tünettel járó koronavírus-fertőzést az enyhe felső légúti megbetegedésektől. Póta szerint a pedagógusok félnek, ezért "minden esetben farkast fognak kiáltani, hogy csak a teljesen tünetmentes és egészségesnek látszó gyerekek járhassanak iskolába". A gyermekorvos ugyan nem kétli, hogy ez a helyes álláspont, ám mint mondta, még nem tudja, hogy a gyakorlatban hogyan fog mindez zajlani. Azt azonban hangsúlyozta, továbbra is nagyon fontos az egyéni védekezés.

Mindenkinek két hétig otthon kell maradnia, ha az osztályban egy gyerek elkapja. Fotó: Getty Images
Mindenkinek két hétig otthon kell maradnia, ha az osztályban egy gyerek elkapja. Fotó: Getty Images

"Nincsenek megfelelő szakemberek"

"Olyan mértékű frusztráció és konfliktushelyzet-generálás lesz a következő időszakban, amit az orvosok, a szülők és a pedagógusok nagyon rosszul fognak tudni megélni"
- fogalmazott Póta a műsorban. A gyermekorvos óva intette a szülőket attól, hogy pánikoljanak és a rendelőbe rohanjanak az enyhe tüneteket mutató gyermekeikkel, mivel - úgy fogalmazott - az enyhe fertőzéssel legtöbbször semmilyen tennivaló nincs. Ha azonban valakiről bebizonyosodik, hogy koronavírus-pozitív, akkor az osztályból mindenkinek 2 hétig otthon kell maradnia. Póta szerint a járványhelyzet tömeges frusztrációt okozhat, mivel annak kezelésére nincsenek itthon megfelelő szakemberek.


Nem kezdődik el a tanév a győrújfalui iskolában, karanténban az egész tanári kar - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is kialakul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag